Nemzetközi foci

Messi karrierje egyik legfurcsább gólját szerezte

Megan Briggs / Getty Images
Megan Briggs / Getty Images

5-0-ra nyert hazai pályán az az Orlando ellen az Inter Miami, a csapat két sztárja, Luis Suárez és Lionel Messi pedig duplázott – az uruguayi csatár még egy önzetlen gólpasszt is kiosztott Robert Taylornak, pedig akár rá is mehetett volna a triplára. Messi első gólja igencsak furcsa volt: Jordi Albát engedte végig a pályán az Orlando védelme, okos pörgetését azonban utolért az egyik védő, aki a lécre bombázva tisztázott.

Ekkor Messi begyűjtötte a kipattanót, egy remek csellel becsapott mindenkit, ám amikor lőtt volna, utolérte őt Schlegel, a védő azonban hiába ráncigálta a Miami támadóját, a labda a kapuba pattogott.

Az Inter Miami nagyon elkapta a rajtot, három meccséből kettőt megnyert egy döntetlen mellett, szerzett már nyolc gólt, miközben csak egyet kapott. Messinek eddig három gólja és egy asszisztja van.

Sallói Dániel kezdőként 87 percet kapott, Gazdag Dániel pedig csereként a második félidőt játszotta végig, miközben csapataik, a Sporting Kansas City és a Philadelphia Union 1-1-es döntetlent játszottak egymással.

Kapcsolódó
Vancsa Zalán három góljával gázolt át csapata az ellenfelén
Vancsa Zalán mesterhármassal járult hozzá a házigazda Lommel SK 4-1-es győzelméhez.
Olvasói sztorik