Nemzetközi foci

Majdnem sikerült Messit megfogni, aztán jött a 92. perc

Kevork Djansezian / Getty Images via AFP
Kevork Djansezian / Getty Images via AFP

A győztes bajnoki rajt után döntetlennel folytatta az Inter Miami, amely az MLS magyar idő szerint hétfőn hajnali mérkőzésén 1-1-et játszott Los Angelesben a Galaxyal.

A hazai csapatnak kis híján sikerült az a bravúr, amire a ligában keveseknek: megfogni Lionel Messit. A floridaiak argentin támadójának az első félidőben csak 27 labdaérintése volt, ami a második legkevesebb, mióta a Miamihoz szerződött, és hiába volt a pályán a vendégcsapatban Jordi Alba, Luis Suárez és Sergio Busquets, sokáig egy másik korábbi Barca-játékos, a Galaxyt erősítő Riqui Puig volt a mezőny legjobbja, aki mellé felnőtt a korábbi ferencvárosi Joseph Paintsil is.

Joveljic a 75. percben meg is szerezte a vezetést a Los Angelesnek, csakhogy jött a meccs hajrája, a 92. percben jött, amit oly sokszor láthattunk: Messi és Alba játszottak össze, utóbbi középre tett labdája után az argentin bevetődve lőtt a léc alá, megmentve ezzel egy pontot csapatának. Ez volt Messi első gólja a mostani bajnoki szezonban, legutóbb gólpasszt adott.

Amikor Messi és Alba így összejátszanak, az valami lenyűgöző. Rendkívül nehéz levédekezni, Alba valahogy mindig megtalálja Messit ezekben a játékhelyzetekben. Sajnos egy lehelettel lemaradtunk róla

mondta Gregg Vanney, a Galaxy vezetőedzője.

Kapcsolódó
Gazdag Dani ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta
Elkezdődött az észak-amerikai labdarúgó bajnokság 2024-es évada, ahol a magyar válogatott középpályása rögtön pontot érő gólt fejelt.
Olvasói sztorik