Nagelsmann korábban sohasem beszélt arról, hogy édesapja, a német hírszerző szolgálatnál (Bundesnachrichtendienst) dolgozott, 16 éve pedig öngyilkosságba menekült.
„Hogy milyen minőségben dolgozott, én sem tudom pontosan. 15-16 éves koromban hallottam erről először, előtte semmit sem vettem észre, így nem is gondolkodtam rajta. De miután elmondta, hol dolgozik valójában, én voltam az, akivel a legtöbbet beszélt erről” – mesélte.
A fiatal Nagelsmann az 1860 München ifjúsági csapatában játszott, apja pedig Landsbergből vitte a müncheni edzésre. Az autóban pedig néha szóba került a munkája, bár fia szerint csak éppen érintőlegesen.
„Gyakran mondta, hogy ez túl sok neki és nagyon megterhelő” – mesélte, hozzátéve, amikor diákként édesapja szakmájáról kérdezték, akkor azt mondta, hivatásos katona.
Nem csak én, még a nagyapám is azt hitte, hogy a fia katona!
Apja halála érthető módon nagyon megrázta.
„Akkoriban egy edzői tanfolyamon voltam a München melletti Oberhachingban. Hirtelen a vezető azt mondta, menjek ki. Tettem néhány hülye megjegyzést, de a következő pillanatban ott álltam az akkori apósom előtt, aki közölte, hogy apám öngyilkos lett.”
Búcsúlevelet nem hagyott maga után, így hivatalos magyarázat sem akadt.
Nagyon rossz volt, a családnak, de az, ahogyan kioltotta az életét, világossá tette számomra, hogy valóban meg akart halni, és ez nem segélykiáltásról vagy jelről szólt.
Azt mondta, ezek után gyorsabban felnőtt, hiszen tehermentesítenie kellett édesanyját, aki hirtelen egyedül maradt egy nagy házban az emlékeivel.
„A húszas éveim elején jártam, és hirtelen a családról kellett gondoskodnom, és mindent nekem intéznem. Mindennapi dolgokat, amelyekre ennyi idősen nem igazán gondol az ember” – mondta.
Úgy érzi, apja bátor ember volt, akinek a munkája közben újra és újra döntéseket kellett hoznia, úgy érzi, néhány jellemvonást örökölt is tőle.
