Nemzetközi foci

„Nem tudom kinyitni a szemem” – kupameccsen dobták fejbe az argentin csatárt

Botrányos jelenetek és egy súlyos sérülés miatt félbeszakadt a Tigre–Chacarita Juniors mérkőzés a labdarúgó Argentin Kupában (Copa Argetnina), miután a hazai szurkolók fejbe dobták az ellenfél egyik támadóját.

A mérkőzésen a hazaiak az uruguayi Brahian Alemán találatával szereztek vezetést az 51. percben, azonban nem sokkal később a játékvezető második sárga lappal kiállította a csapatkapitány Agustín Cardozót.

Ekkor szabadult el a pokol, a lelátóról palackokat dobáltak a pályára, és az egyik eltalálta a vendégek 33 éves támadójának, Fernando Brandánnak a fejét. A játékos azonnal összerogyott, közel tíz percig ápolták, majd betámogatták az öltözőbe.

Az Olé szerint a labdarúgó azt mondta:

Nem tudom kinyitni a szemem.

„Nem folytathatja a játékot” – jelentették a Chacarita orvosai, akik szerint a játékos nem látott jól és szédült.

A játékvezető húsz perc után hivatalosan is félbeszakította a mérkőzést

A jobb oldali járomív környékén kapott ütést, kötőhártya-problémát és ödémát láttunk a szemgolyó mobilitási nehézségeivel. Meglátjuk, hogy ez hogyan folytatódik, majd meglátjuk. Jelenleg nehezen lát

– idézte a Clarín.

Kapcsolódó
Kiütötte az élvonalbeli klub elnöke a futballbírót
Botrányos körülmények között ért véget egy török bajnoki.
Olvasói sztorik