A Hertha BSC péntek este 3-2-re legyőzte a Magdeburg csapatát a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.
Gondolhatnánk, hogy örül a győzelemnek Dárdai Pál vezetőedző, már csak azért is, mert a sikernek köszönhetően csak hat pontra csökkent a feljutásért vívható osztályozós harmadik hely a tabellán. Ennek ellenére a magyar szakember arról beszélt, hogy csak egy pohár sör nyugtatta meg a lefújás után.
Most még mérges vagyok, mert rengeteg ellentámadást puskáztunk el, a szerencsének köszönhetjük, hogy nem 3-3 lett a végeredmény! Őszintén szólva a szívemnek kellett, ezért megittam egy sört. A feleségem rendelte meg nekem és azt mondta, ma megihatom. Nagyböjt idején mindig van két jokerem, most felhasználtam a másodikat, Márton fiam születésnapján két pohár bort ittam, az volt az első
– mondta a Hertha vezetőedzője.
Dárdai Pál egyébként minden évben a születésnapjáig, március 16-ig böjtöl, de a két engedélyezett kilengést is tartja. A Hertha legközelebb a Braunschweiggel játszik majd a bajnokságban.