A pireuszi csapat 1925-ben a munkásosztály klubjaként jött létre két sportegyesület, a Piraikosz Podoszifarikosz Omilosz FC (Pireusz Sport- és Labdarúgó Klub) valamint a Pireusz Fans Club FCA klub egyesülésével. Színei közül a piros a győzelem iránti szenvedélyt, míg a fehér a tisztaságot és a nemes versengést szimbolizálja.
Első bajnoki címét már alapítása után 6 évvel, 1931-ben megszerezte az Olympiakosz, amit ezidáig további 46 követett – a legutóbbi 2022-ben, ezzel a pireuszi csapat Görögország rekordbajnoka. Emellett a Legenda becenévre hallgató csapatnak sikerült begyűjtenie 28 Görög Kupát is, ami szintén rekord. Az egymás után szerzett bajnoki címek terén is egyedülálló a klub: történelme során ötször sikerült zsinórban öt bajnokságot nyernie, de két hetes sorozattal is büszkélkedhet (1997-2003, valamint 2011-2017 között).
Piros-fehér magyarok
az 1960-as évek második felében, ’65 és ’67 között Bukovi Márton, az akkor már évek óta bajnoki címet nem szerző együttest kétszer egymás után is a csúcsig vezette, forradalmasítva azt, ahogy addig játszottak a piros-fehérek. Bukovi végül nem önszántából távozott a csapat éléről, de nem is a klubvezetők voltak vele elégedetlenek: a görög politikai helyzet, a kialakuló diktatúra miatt kellett hazatérnie. Csupán két év alatt is sikerült azonban maradandót alkotnia: 12 meccses győzelmi sorozatát évtizedekig nem tudták megdönteni, mindössze pár évvel ezelőtt sikerült ezt Marco Silvának túlszárnyalnia.
Majd’ 20 évvel később, 1988-ban akkoriban rekordnak számító összegért igazolta le az Olympiakosz Détári Lajost. Détárinak a két szezonja alatt nem sikerült ugyan bajnokságot nyernie (egy kupasiker azért így is összejött), de játékával belopta magát a szurkolók szívébe, és a mai napig névre szóló széke van a stadionban.
Détári után Megyeri Balázs, Németh Krisztián és Laczkó Zsolt is megfordult a görög csapatnál.
Az ellentmondásos oligarcha
Mielőtt a jelenlegi tulajdonost bemutatnánk, egy kicsit vissza kell ugranunk az időben, hogy pontosabban megérthessük a csapat iránti elköteleződését. 1979-ben hajótulajdonosok egy csoportja vette át a kormányrudat az Olympiakosznál, élükön Miltiadisz Marinakisszal, Evangelosz Marinakisz, a mostani tulajdonos apjával. Bár a tulajdon közös volt, de Miltiadisz volt, aki valójában intézte a csapat körüli ügyeket, így Evangelosz már fiatalkorában belekóstolhatott abba, hogy milyen lehet nemcsak szurkolni a kedvenc csapatának, hanem vezetni is azt. Ez az időszak egészen 1987-ig tartott, amikor a csapat más kezekbe került.
A már tisztán Marinakisz-éra 2010-ben vette kezdetét. Evangelosz ekkora már az apja cégének értékét jelentősen növelve (Miltiadisznak nyolc körüli hajója lehetett, amikor elhunyt 1999-ben, Evangelosz ezt a számot feltornázta 98-ra), sikeres üzletember, médiavállalkozásai vannak, emellett pedig politikus is: a pireuszi városi tanács első embere, nevéhez számos helyi fejlesztés köthető. Általában a politikai és gazdasági hatalommal rendelkezők nem szeretik ezt ennyire nyíltan, az ablakba téve kezelni, de Marinakisz különutas ebben a tekintetben. 2022-től pedig már a Görög Szuperligának is ő az elnöke, amivel a befolyása csak tovább nőtt.
Kritikusai oligarchának tartják, aki üzleti befolyását politikaira váltja. Számos botrány alakult ki körülötte az elmúlt években,
2015-ben egy vizsgálatot követően eltiltották, mivel a vádak szerint egy olyan bűnszervezet prominense volt, amelynek célja az volt, hogy zsarolással és csalással irányítsa a görög labdarúgást.
De sporthoz nem köthető tevékenységek következtében is vádolták már meg: 2018-ban egy hatalmas drogbotrányban kábítószer-csempészet és -kereskedelem miatt indult ellene nyomozás. Az ellene felhozott vádakat Marinakisz tagadja, és politikai támadásnak tudja be.
Báránybőrbe bújt farkas?
Büntetőügyi kategóriák érintése mellett a serpenyő másik oldalába is van mit pakolni.
A menekültválság csúcspontján Marinakisz volt az, aki fogadóbizottságot hozott létre a Szíriából, Afganisztánból és Irakból Pireuszba érkező migránsok számára. Pireusz volt a fő belépési pont Görögországba, de a város nehezen tudott megbirkózni a problémával. Az Olympiakosz tisztviselői minden nap kimentek a kikötőbe, hogy ételt, ruhát és játékokat adjanak át a menekült gyerekeknek.
Aztán az orosz-ukrán háború kitörését követően Marinakisz meghívására a Sahtar Donyeck az invázió utáni első, Stop War elnevezésű barátságos meccsét az Olympiakosz ellen játszotta. Az ukránoknak Marinakisz még azt is felajánlotta, hogy két hónapig vendégeskedhetnek náluk, úgy, hogy mindent ő fizet.
Marinakisz emellett a görög erdőtüzek áldozatait és az árvízkárosultakat is adományokkal segítette.
Minden évben kell egy új csapat?
A tulajdonos unortodox vezetési stílusáról ismert: az edzőket folyamatosan cserélgeti. 2010 óta 22 edzőváltás történt az Olimpiakosznál, kirívó eset Victor Sanchezé, akit mindössze két meccs után menesztett Marinakisz, de például Paulo Bentónak is úgy kellett távoznia, hogy a csapat vezette a bajnokságot.
Marinakisz a csapattól is sokat követel: 2018-ban 400 ezer euróra büntette a játékosait, mert nyolc meccsből csak hármat tudtak megnyerni, és a legrosszabbul teljesítők számára azt is kilátásba helyezte, hogy eltiltja őket a szezon utolsó négy mérkőzéséről. Nem volt precedens nélküli ez az eset, ugyanis 2015-ben, miután kiesett a csapat az Európa Ligából és 1-1-es döntetlent játszott a kupában az AEK Athénnal, 500 ezer euróra büntette a játékosokat, annak ellenére, hogy akkor hárompontos előnnyel vezették a bajnokságot.
A tulajdonos-elnök a keret átalakításával kapcsolatban sem szívbajos: könnyedén szélnek ereszt akár egy nyár alatt egy egész keretre való játékost, vagy éppen leigazol annyit. A mostani szezon kezdetén 18 új játékost igazoltak, ha nem számoljuk a kölcsönből visszatérőket, és elengedtek 25-öt. És ez nem egy kilengés, hanem a szokásos ügymenet.
De láthattuk ezt a szintén általa tulajdonolt Nottingham Forrestnél is, amikor a Premier League-be frissen feljutó klub 21 játékost igazolt az első csapatba.
