Nemzetközi foci

Afrika Kupa: megtámadott bíró, kiállított gólszerző, csodatevő házigazda

Issouf SANOGO / AFP
Oumar Diakite döntött, de a mezlevétel túl sokba került
Issouf SANOGO / AFP
Oumar Diakite döntött, de a mezlevétel túl sokba került
Miután a csoportkörben kétszer is kikapott, Egyenlítői-Guinea ellen ráadásul négy góllal, kevesen hitték volna, hogy az elefántcsontparti válogatott még eljuthat az érmekért folyó csatákig. Márpedig ez történt, a házigazda bejutott a labdarúgó Afrika Kupa elődöntőjébe, miután hosszabbítás után legyőzte Malit.

A szombati negyeddöntős program első felvonásán a hazaiak – akik a 43. perctől, Kossounou kiállítása miatt emberhátrányban játszottak – kerültek hátrányba, azonban Dorgeles vezető találatára (0-1) a 90. percben, a csereként percekkel korábban beállt Adingra válaszolni tudott (1-1).

Már-már úgy tűnt, a tizenegyesek döntenek, amikor egy másik cserejátékos, a Reims csatára, Diakité a 122. percben, egy sarkazással (!) eldöntötte a továbbjutást.

A 20 éves támadó sírva hagyta el a pályát, de nem örömében, a gólöröm miatt megkapta második sárga lapját, így a szerdai, Kongói Demokratikus Köztársaság elleni elődöntőn nem léphet pályára.

A lefújást követően a mali játékosok nem bírták elviselni a történteket, és rátámadtak az egyiptomi játékvezetőre, mondván, a meccsen annyiszor állt a játék, hogy túl keveset hosszabbított.

Afrika Kupa, negyeddöntő

Elefántcsontpart – Mali 2-1 (0-0, 1-1, 1-1) – hosszabbítás után
gól: Dorgeles (71.), illetve Adingra (90.), Diakité (120+2.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik