Nemzetközi foci

Hetekre elveszítette egyik kulcsemberét a Liverpool

Paul ELLIS / AFP
Alexander-Arnold a szezonban 25 mérkőzésen lépett pályára
Paul ELLIS / AFP
Alexander-Arnold a szezonban 25 mérkőzésen lépett pályára
Trent Alexander-Arnold, a Liverpool védője térdprobléma miatt néhány hétre kidőlt, a 25 éves angol válogatott labdarúgó az Arsenal elleni vasárnapi, FA-kupa mérkőzésen sérült meg.

„A térdének oldalszalagja sérült meg, időre lesz szüksége a felépüléshez. Néhány hetet is igénybe vehet” – mondta Pep Lijnders, a Liverpool asszisztense.

Nagy csapás számunkra, mivel ő volt az egyik legfontosabb játékosunk.

Alexander-Arnold a szezonban 25 mérkőzésen lépett pályára a Liverpoolban, két gólt szerzett és kilenc gólpasszt adott.

Sérülése miatt biztosan kihagyja a Ligakupa elődöntőjének szerdai, Fulham elleni első mérkőzését, de nem lesz ott a január 21-i, Bournemouth elleni bajnokin, majd a három nappal későbbi Ligakupa-visszavágón. Csapata a január 27-i hétvégén az FA-kupa negyedik fordulójában a Norwich vagy a Bristol Rovers együttesével találkozik, majd január 31-én a Chelsea-t fogadja a Premier League-ben.

Jürgen Kloppnak elég sok hiányzója van, Andy Robertson, Kosztasz Cimikasz és Szoboszlai Dominik sérüléssel küzd, de Virgil van Dijk csapatkapitány a Fulham ellen már visszatérhet. Mohamed Szalah és Endo Vataru az Afrika-, illetve az Ázsia-kupán szerepel az egyiptomi és a japán válogatottban.

Kapcsolódó
A Liverpool-védő eldobta a sapkáját a játékosokkal ünneplő szurkolónak
A fejét is rendesen megütögették a berohanó drukkernek, bár neki valószínűleg még ez is nagy élmény utólag.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik