Nemzetközi foci

Zuhanórepülésben a Napoli, 3-0-ra verték most a címvédőt

MARCO BERTORELLO / AFP
MARCO BERTORELLO / AFP

A legutóbbi nyolc bajnokiján már az ötödik vereségét szenvedte el a címvédő Napoli a Serie A-ban, a nápolyiak ezúttal a Torino otthonában kaptak ki 3-0-ra. A csapat így jelenleg csak a kilencedik helyen áll, és 11 ponttal van lemaradva a dobogótól.

A torinóiak már az első félidőben is veszélyesebben futballoztak, a szünet előtt pedig megszerezték a vezetést Sanabria révén. A második félidő rémálomszerűen indult a Napolinak: a félidőben becserélt Mazzocchi az oldalvonal mellett szállt bele nyújtott lábbal ellenfelébe, amiért némi VAR-ozás után azonnali piros lapot kapott, így már az 50. percben kiállt. Emberelőnyben a Toro az 52., majd a 66. percben is betalált és simán nyert 3-0-ra.

A piros lapos Mazzocchi egyébként ezen a meccsen debütált szülővárosa csapatában, két nappal ezelőtt igazolt át ugyanis a Salernitánától. 

A legutóbbi nyolc fordulóban a Napoli a megszerezhető 24 pontból mindössze hetet szerzett meg. Walter Mazzarrival látványosan nem megy a címvédőnek, a novemberben kinevezett edző mérlege tíz meccsen három győzelem, egy döntetlen és hat vereség.

Kapcsolódó
Senki sem fogható a Milan csatárához a topligákból
Olivier Giroud megbízhatóan szállítja a gólokat évek óta.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik