Nemzetközi foci

Kellemetlen vereséggel zárta az évet a Manchester United

Catherine Ivill / Getty Images
Catherine Ivill / Getty Images

Az idegenbeli gólcsendjét ugyan megtörte a Manchester United, de így is kikapott 2-1-re a Nottingham Forest otthonában a Premier League 20. fordulójában. Erik ten Hag csapata a hetedik helyen áll, de a forduló végére akár két pozíciót is hátrébb csúszhat.

A Forest 29 év után győzte le újra a Unitedet, legutóbb 1994 decemberében az Old Traffordon győzött, hazai környezetben viszont ez volt az első sikere a Premier League-ben a manchesteriek ellen.

Felejthető – talán így lehetne leginkább összefoglalni a meccs első első félidejét. A két csapat mindössze egy kaput eltaláló lövést tudott felmutatni a 45 perc során, Wan-Bissaka volt az elkövető, ez volt a vendég United egyetlen próbálkozása a szünetig.

Kicsit olyan érzése volt az embernek, hogy ha a Forest megpróbálna előre menni, komoly zavarba tudná hozni ellenfelét, és ez be is bizonyosodott a 64. percben, amikor Montiel passza után Dominguez megszerezte a vezetést a hazaiaknak – előtte nem sokkal McTominay a kapufát találta el.

Vissza tudott jönni egálra a United, Garnacho fülelt le egy rossz passzt, majd Rashfordhoz passzolt, aki okos lövéssel egyenlített (idegenben három lőtt gól nélküli mérkőzést követően talált be a csapat), de nem sokkal később megint hátrányban voltak a manchesteriek: kimaradt egy vendéghelyzet, jött egy rossz passz, a Nottingham kontrát vezetett, Gibbs-White pedig belőtte a győztes gólt a 82. percben.

Ez volt Nuno Espirito Santo harmadik meccse a Forest élén, ebből kettőt megnyerte, egyet a Newcastle és most a Manchester United ellen.

Premier League, 20. forduló

Nottingham Forest-Manchester United 2-1 (0-0)

Kapcsolódó
Tisztázták, szabályos volt-e a sokat vitatott gól az Arsenal-West Ham bajnokin
Napokig nem lehetett tudni, bent maradt-e a labda a pályán vagy sem.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik