Nemzetközi foci

Az edzőváltás óta erősen lejtmenetbe kapcsolt a Serie A bajnoka

Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Hatalmas füttykoncerttel reagált a nápolyi közönség arra, hogy a Serie A címvédője 0-0-s döntetlent játszott hazai pályán a Monza ellen.

Pedig alakulhatott volna úgy is, hogy még egy pontot sem szerez a Napoli, mivel a Monza a második félidő közepén tizenegyest kapott, ám Pessina gyenge gurítását Meret könnyedén fogta.

Az olasz válogatott kapust pár perccel később le kellett cserélni, de a Monza nem tette próbára a helyére beszálló Continit. A hajrában mindkét edzőt kiállította Di Bello spori, aki a monzai kispadról kiszórta az egyik cserét, a horvát Maricot is.

A 0-0 azt jelenti, hogy Mazzarrival hat bajnokin mindössze hét pontot szerzett a Napoli, ez 1,17-es átlagot jelent. Mazzarri elődje, a november közepén kirúgott Rudi Garcia 12 bajnokin irányította a címvédőt, ezeken 21 pontot sikerült összeszednie, ez 1,75-ös átlag. Úgyhogy az edzőváltás semmilyen javulást nem hozott, ehelyett még nagyobb gödörbe került a Napoli.

A Fiorentina viszont négy meccs óta veretlen, és mivel Ranieri fejesével legyűrte a Torinót, pontszámban beérte a harmadik helyezett Milant, amely szombaton a Sassuolo ellen zárja az évet.

Serie A, 18. forduló:

Fiorentina – Torino 1-0 (0-0)
gól: Ranieri (83.)

 

Napoli – Monza 0-0

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik