Nemzetközi foci

Bombagól, tizenegyes és óriási kapusbaki kellett a Manchester City fordításához

Paul ELLIS / AFP
Paul ELLIS / AFP

A címvédő Manchester City a félidőben még hátrányban volt, ám végül 3-1-re fordított az Everton otthonában a Premier League 19. fordulójában.

A meccsen az Everton egy olyan szituáció után szerzett vezetést, amikor Bernardo Silva és Rodri sem volt a helyzet magaslatán, utóbbi a 16-oson belül vesztette el a labdát, ezt pedig Harrison révén megbüntette a hazai csapat.

Harrison akár megduplázhatta volna góljai számát a szünet előtt, ám Éderson nagyot védett, és ennek akkor lett igazán nagy jelentősége, amikor a második félidőben Foden betalált, és ez nem szépítést, hanem egyenlítést ért. Nem volt kis gól, Foden 21-22 méterről zúzta a labdát a bal alsóba.

A fordítás egy tizenegyessel jött össze a Citynek, Aké lövésénél a blokkolni igyekvő Onana kezét érintette a labda, a büntetőt pedig Álvarez úgy is belőtte, hogy Pickford kapus mindent bevetett, hogy kizökkentse.

Az első félidőben nagy védéseket bemutató Pickford aztán egy nagy hibával eldöntötte a meccs sorsát, igaz, hogy Álvarez zavarta, de így is el kellett volna bikáznia a labdát, ehelyett Bernardo Silvához rúgta, aki szépen csavart a kapuba.

Sean Dyche januárban lett az Everton edzője, azóta a csapata most veszített el először olyan bajnokit, amelyen vezetést szerzett.

A Chelsea ugyan csak a 89. percben, Madueke tizenegyesével győzött a Crystal Palace ellen, de a meccsbe bele volt kódolva, hogy a Kékek nyernek, hiszen a mostanival együtt zsinórban tizenkét alkalommal jöttek ki győztesen ebből a leosztásból. Ez pedig klubrekord, mivel az angol élvonalban egyetlen ellenféllel szemben sem épített fel ilyen hosszú sikersorozatot a Chelsea.

A Palace utoljára 2017 októberében úszta meg vereség nélkül a városi rivális ellen, amikor 2-1-re győzni tudott.

A 10. helyezett Chelsea-vel azonos pontszámmal rendelkezik, de rosszabb gólkülönbsége miatt mögé szorul a Wolverhampton, amely a duplázó koreai Hvang Hi Csan vezérletvel 4-1-re verte a Brentfordot – idegenben! Ez volt az első alkalom, hogy a Wolves vendégként négy gólt rámolt be egy Premier League-meccsen.

Premier League, 19. forduló:

Brentford – Wolverhampton Wanderers 1-4 (1-3)
gól: Wissa (16.), illetve Lemina (13.), Hvang Hi Csan (14., 28.), Bellegarde (79.)

 

Chelsea – Crystal Palace 2-1 (1-1)
gól: Mudrik (13.), Madueke (89., 11-esből), illetve Olise (45+1.)

 

Everton – Manchester City 1-3 (1-0)
gól: Harrison (29.), illetve Foden (53.), J. Álvarez (64., 11-esből)

 

csütörtökön játsszák:
Brighton – Tottenham Hotspur 20.30
Arsenal – West Ham United 21.15

 

A tabella:
1. Liverpool FC 19 39-16 42 pont
2. Arsenal 18 36-16 40
3. Aston Villa 19 40-25 39
4. Manchester City 18 43-21 37
5. Tottenham Hotspur 18 37-24 36
6. Manchester United 19 21-25 31
7. West Ham United 18 31-30 30
8. Newcastle United 19 37-25 29
9. Brighton 18 34-31 27
10. Chelsea 19 31-29 25
11. Wolverhampton Wanderers 19 27-31 25
12. AFC Bournemouth 18 27-32 25
13. Fulham 19 26-34 21
14. Brentford 18 25-28 19
15. Crystal Palace 19 19-28 18
16. Nottingham Forest 19 22-34 17
17. Everton 19 24-25 16
18. Luton Town 18 21-34 15
19. Burnley 19 18-38 11
20. Sheffield United 19 15-47 9
Az Evertontól 10 pontot levontak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik