Nemzetközi foci

A zseniális sarkazás után is maradt még nagy gól a csatár tarsolyában

MACIEK SKOWRONEK / AFP
De Ketelaere és Muriel is góllal vette ki a részét a fordításból
MACIEK SKOWRONEK / AFP
De Ketelaere és Muriel is góllal vette ki a részét a fordításból

Bár a félidőben még a Salernitana vezetett, az Atalanta végül 4-1-re nyert a Serie A 16. fordulójának zárómeccsén.

Az utolsó helyen álló salernóiak Pirola fejesével kerültek előnybe, és a vezetést egészen a 47. percig megtartották. A második félidő elején aztán az a Muriel egyenlített egy szögleti utáni látványos lökettel, aki csapata előzö bajnokiján, a Milan ellen egy zseniális sarkazással döntött a hosszabbításban.

Az egyenlítéstől lendületbe jött az Atalanta, és öt perccel később már a bergamói csapat vezetett, Pasalic ravasz módon, a védő lábai között tette el a labdát.

A Salernitanának két lehetősége is volt, hogy 2-2-re alakítsa az állást, de Ikwuemesi ziccerénél Carnesecchi védett nagyot, majd Dia lőtt a bal kapufára, ami után edzője, Pippo Inzaghi, az egykori klasszis csatár térdre rogyott tehetetlenségében.

A hajrában az Atalanta belső védője, Scalvini szerzett labdát az ellenfél 16-osának közelében, és gólpasszt adott a csereként beállt De Ketelaerénak, majd egy másik csere, Mirancsuk állította be a végeredményt.

Az Atalanta a győzelem után a hetedik a tabellán, de csak két pontra van a BL-t érő negyedik helytől, amelyet jelenleg a Bologna foglal el.

Serie A, 16. forduló:

Atalanta – Salernitana 4-1 (0-1)

 

vasárnap játszották:
Fiorentina – Hellas Verona 1-0 (0-0)
Udinese – Sassuolo 2-2 (1-0)
Bologna – AS Roma 2-0 (1-0)
Lazio – Internazionale 0-2 (0-1)
AC Milan – Monza 3-0 (2-0)

 

szombaton játszották:
Napoli – Cagliari 2-1 (0-0)
Lecce – Frosinone 2-1 (1-1)
Torino – Empoli 1-0 (1-0)

 

pénteken játszották:
Genoa – Juventus 1-1 (0-1)

 

Az állás:
1. Internazionale 16 39-7 41 pont
2. Juventus 16 24-10 37
3. AC Milan 16 29-18 32
4. Bologna 16 20-12 28
5. Napoli 16 28-19 27
6. Fiorentina 16 25-18 27
7. Atalanta 16 28-19 26
8. AS Roma 16 28-19 25
9. Torino 16 14-16 23
10. Monza 16 16-17 21
11. Lazio 16 16-18 21
12. Lecce 16 19-21 20
13. Frosinone 16 21-26 19
14. Genoa 16 16-21 16
15. Sassuolo 16 24-30 16
16. Cagliari 16 16-29 13
17. Udinese 16 14-27 13
18. Empoli 16 10-28 12
19. Hellas Verona 16 13-23 11
20. Salernitana 16 12-34 8

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik