Nemzetközi foci

„Akik fütyültek, maradjanak otthon, mert ezzel nem segítenek” – a bajnokcsapat edzője kiakadt a kritikus drukkerekre

PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP
PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP

Csak 1-1-es döntetlent ért el hazai pályán a portugál bajnokság címvédője, a Benfica a Farense ellen, így a lisszaboni csapat három tétmeccs óta nyeretlen, és akár négypontos hátrányba is kerülhet a Sporting mögött, ha a városi rivális legyőzi a Vitoria Guimaraest.

A meccs után a szurkolók egy része kifütyülte a csapatot, ami felbosszantotta Roger Schmidt edzőt.

„A gólon kívül még 36 lövésünk volt, de ez sem volt elég. A játékosaim nagyon jó meccset hoztak le, fantasztikusan teljesítettek. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, főleg a 15. és a 97. perc között szegeztük a kapujához az ellenfelet. Szinte elképzelhetetlen volt, hogy döntetlen lesz a vége, mégis 1-1 lett az eredmény, amit el kell fogadnunk. Előre kell tekintenünk, és szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik végig biztattak minket a lelátóról, és értékelték a játékosok mentalitását.

Azokhoz, akik fütyültek és elégedetlenkedtek, az a kérésem, hogy maradjanak otthon, mert ezzel nem segítenek. Ha nem tetszik, amit a csapat művelt, akkor maradjanak otthon, mert ennél jobb futballt és küzdőszellemet nem tudunk bemutatni. Ha nem képesek a csapat mellé állni, akkor majd csak akkor jöjjenek vissza, ha megnyertük a bajnokságot

morgott az 56 éves német edző, aki eddig két trófeát (portugál bajnokság, portugál Szuperkupa) nyert a Benficával.

A csapat legközelebb kedden lép pályára, amikor a BL-csoportkör utolsó fordulójában a Salzburg vendége lesz. A Benfica egy pontjával utolsó, és legalább két góllal kellene nyernie Salzburgban ahhoz, hogy megszerezze a harmadik helyet, és átkerüljön az Európa Ligába.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik