Nemzetközi foci

Dembélé szenzációs villanás után szerezte meg első gólját PSG-mezben

MUSTAFA YALCIN / ANADOLU / Anadolu via AFP
MUSTAFA YALCIN / ANADOLU / Anadolu via AFP

A PSG 5-2-re nyerte a Monaco elleni rangadót a francia labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában.

Nagy kapushibából szerzett vezetést a PSG, Dembélé lövését Köhn kiejtette, a kipattanót pedig Goncalo Ramos bepöckölte.

A párizsi kapus, Donnarumma sem volt a helyzet magaslatán, addig várt egy hazatett labdánál, amíg Balogun megzavarta, majd pont Minaminóhoz rúgta ki a labdát, aki köszönte szépen a lehetőséget.

A szünetre 2-1-es PSG-előnnyel vonultak a csapatok, mert Dembélé kiharcolt egy 11-est, amit Mbappé emelt a léc alá.

Dembélének még nem volt gólja a PSG mezében, de ezt a sorozatot most egy szenzációs villanással törte meg: Fabián Ruíz indítása után bal oxival vette le a labdát, majd éles szögből, jobbal a kapus szeme közé vágta.

Két perccel később Vitinha is beszállt a gólszépségversenybe, amikor 17-ről csavart a bal felsőbe.

A leshatárról kilépő, majd a ziccert megoldó Balogun közelebb hozta ugyan a Monacót,

de az utolsó szó a PSG-é volt, Kolo Muani egy lecsorgót bevágva állította be az 5-2-es végeredményt.

A PSG előnye négy pont a tabellán a Nice előtt, de a nizzaiak ezt egy pontra csökkenthetik, ha vasárnap legyőzik a Toulouse-t. A párizsiakra kedden is nagy feladat vár, a BL-ben ugyanis a Newcastle Unitedet fogadják, amely hazai pályán 4-1-re verte őket. A legszorosabb BL-csoportban két körrel a vége előtt az éllovas Dortmundot és az utolsó Newcastle-t mindössze három pont választja el.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik