Nemzetközi foci

Először ül majd női edző a kispadon a Bundesligában

Facebook.com/marielouise.bagehorn
Facebook.com/marielouise.bagehorn

Véget ért egy szép történet: Urs Fischertől elköszönt az Union Berlin.

Az 57 éves svájci edző 2019-ben az élvonalba juttatta a berlini csapatot, amely a feljutás után folyamatosan egyre feljebb jutott a ranglétrán: előbb Konferencia Liga-, aztán Európa Liga-, majd idén Bajnokok Ligája-szereplő lett. De amíg tavaly minden sikerült a csapatnak, idén nagyon nem megy az Unionnak, amely legutóbbi 14 tétmeccséből tizenhármat elveszített.

A Bundesligában sereghajtó csapatnál az U19-esek edzője, Marco Grote lett a megbízott vezetőedző, és vele tart a segítője, Marie-Louise Eta.

Ez pedig azt jelenti, hogy Eta lesz a Bundesliga első női edzője!

A drezdai születésű, 32 éves Eta játékosként a Turbine Potsdam csapatával megnyerte a Bajnokok Ligáját, valamint háromszor végzett élen a Bundesligában, a német U20-as válogatottal pedig vb-aranyérmes lett. Később szerepelt a Hamburgban, a Cloppenburgban és a Werder Bremenben, majd 2018-ban, 26 évesen vonult vissza.

Edzői karrierjét a Werder Bremen U15-ös fiú csapatánál kezdte, és a német szövetség frankfurti akadémiáján szerezte meg a pro licencet. Dolgozott a német U17-es csapatnál, majd az Unionhoz került, és most ő lesz az első nő, aki egy Bundesliga-meccsen a kispadon ülhet. A válogatott meccsek miatti szünet után az Union Berlin a 10. helyezett Augsburg ellen lép pályára.

Olvasói sztorik