Nemzetközi foci

Sose öntsünk benzint a tűzre! – így próbálta orvosolni Firmino a liverpooli problémát

Paul ELLIS / AFP
Paul ELLIS / AFP
Roberto Firmino tavaly távozott az FC Liverpool labdarúgócsapatától, a brazil labdarúgó most megjelent könyvében azonban visszatekintett angliai pályafutására és írt arról is, hogyan működött villámhárítóként két csatártársa, Sadio Mané és Mohamed Szalah között.

„Nagyon jól ismertem ezeket a srácokat, talán jobban, mint bárki más. Én voltam ott a pályán közöttük, első kézből láttam a tekinteteket, a grimaszokat, a testbeszédet, az elégedetlenséget, amikor az egyik mérges volt a másikra. Kapcsolat és tűzoltó voltam közöttük” – írta a „Sí Senor: My Liverpool Years” című könyvében.

„Sokak számára ez a nézeteltérés aa Burnley elleni, 2019. augusztusi mérkőzésen mutatkozott meg. De én tudtam, hogy már az előző, 2018–2019-es szezonban kialakult.

Az ösztönöm és a kötelességem az volt, hogy enyhítsem problémát, és soha ne öntsek víz helyett benzint a tűzre.

Az ominózus mérkőzés hajrájában Mané abszolút ziccerben volt, ám Szualah nem passzolta neki a labdát. Jürgen Klopp lecserélte a dühös szenegálit, ám ő a kispadról is kiabált, mutogatott csapattársának.

„Sosem voltak a legjobb barátok, ritkán lehetett látni, hogy beszélgetnek egymással. De mindig a lehető legnagyobb profizmussal jártak el. Én sohasem foglaltam állást, mindig mindkettőnek passzoltam, a csapat győzelmét részesítettem előnyben. Fontos volt, hogy taktikai szempontból mit adtam, de talán a béketeremtő, egyesítő szerepem sem volt elhanyagolható.”

Mané 2022-ben hagyta el a Liverpoolt, előbb a Bayern Münchenhez, egy évvel később a szaúdi al-Nasszr csapatához igazolt. Firmino szintén Szaúd-Arábiába, de az al-Ahlihoz ment. Szalah továbbra is a Liverpoolban futballozik, az idei szezonban 15 meccsen 10 gólt szerzett.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik