Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Két év alatt a legrosszabb meccsünk” – Xavi kőkeményen kritizálta a Barcát a BL-blama után

Daniel Bockwoldt / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Daniel Bockwoldt / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában nehéz lesz nagyobb meglepetést bemutatni annál, minthogy a Sahtar Donyeck legyőzte 1-0-ra a Barcelonát Hamburgban. A katalán csapat egy győzelemmel már be is biztosíthatta volna a továbbjutását, és ugyan még vezeti a csoportját, de akár a harmadik helyre is csúszhat.

Nem játszottunk jó meccset, semmi sem úgy történt, ahogy elterveztük. Természetesen tovább akartunk jutni, most viszont léptünk egyet hátra. A Bajnokok Ligája a legmagasabb szintet követeli meg, ez az, amit nem találtunk. Dühösek vagyunk, mert nagy hiba volt részünkről ez a botlás

– füstölgött a sajtótájékoztatón Xavi Hernández, a Barcelona vezetőedzője.

Xavi arról is beszélt, hogy nem a játék intenzitásával voltak gondjaik, hanem egyszerűen rosszul játszottak. Volt ugyan akarat a második félidőben, azaz jól reagáltak, de hasztalan volt minden.

A Barca egyébként hozta a szokásos labdabirtoklós, sokpasszos játékát, csakhogy a kaput mindössze egyszer sikerült eltalálni, Gavi fejesével.

„Nagyon mélye vagyunk jelenleg, az elmúlt két év legrosszabb mérkőzését játszottuk. Most kell önkritikusnak lennünk és nyomni egy resetet. Nem éreztük magunkat jól a meccsben, ez érződött az is az öltözői hangulaton” – mondta Xavi, aki szerint ugyan semmi nincs veszve, de akadnak problémáik, amikkel viszont foglalkozniuk kell, és ez elsősorban az ő feladata.

Kapcsolódó
Szenzációs meccset nyert a Milan, hatot vágott az Atlético Madrid
Értékes győzelmet gyűjtött be a Lazio és a Porto is a Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Olvasói sztorik