Nemzetközi foci

Spanyol bandafőnök: Tisztelem, ezért nem engedtem, hogy kirabolják Messit

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP
Érdekes vendéget hívott meg podcastjébe az El Espanol spanyol portál: az önmagát csak Albertóként nevező, hírességek otthonait megcélzó bűnöző mesélt a legnagyobb fogásairól, és arról, miért hagyták békén spanyolországi évei alatt Lionel Messit.

Alberto elmondta, az ő bandája számlájára írható számos betörés, amit híres futballisták rovására követtek el.

„Egyszer kiraboltuk Karim Benzemát, majd Cristiano Ronaldóhoz is betörtünk, de az ottani zsákmány nem volt túl csábító” – mondta.

2012-ben a bűnözők Johan Cruyff házát vették célba, igaz, nem tudták, hogy a Barca-legendához törnek be. Ez csak akkor derült ki, amikor meglátták a házban a fényképeket. Onnan körülbelül 20 ezer eurót sikerült ellopniuk.

Az albán-koszovói származású bandavezér azt is elárulta, hogy bizonyos rablásokat visszautasított, például arra sohasem vetemedett, hogy Lionel Messinek kárt okozzon.

„Többször megállítottam az embereket, akik ki akarták rabolni Messi házát. Megtehettem, és erre nagyon büszke vagyok” – mondta, hozzátéve, felajánlották neki azt is, hogy a világbajnok argentin szüleinek otthonát rámolja ki.

Elmentem megnézni, nagyon jól ismerem a területet, de nem akartam megtenni. Elsősorban a Messi iránti tiszteletből.

Alberto állítólag több mint 100 embert koordinál, akik engedélyt és tájékoztatást kérnek tőle bizonyos lopások végrehajtásakor.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik