Nemzetközi foci

Dárdaiék kipofozták a kupából a csapatát, távozik az edző

SOEREN STACHE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
SOEREN STACHE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A Mainz a hét közben kiesett a Német Kupából, miután a másodosztályú Hertha BSC, Dárdai Pál csapata 3-0-ra nyerni tudott. A kupabúcsúnak voltak következményei:

Bo Svensson vezetőedző közös egyezséggel távozik a Bundesliga-csapat éléről.

Ez a megfogalmazás sok esetben azt jelenti, hogy kirúgták az edzőt, de a Bild értesülései szerint a dán szakember maga kezdeményezte szerződése felbontását. A klub sportigazgatója, Christian Heidel nyilatkozata is azt erősíti, hogy párbeszéd előzte meg a döntést.

A Mainz nagyon sokkal tartozik Bónak, már csak amiatt is, hogy jelenleg is a Bundesligában vagyunk. Ugyanakkor az elmúlt hetekben már többször is beszéltünk arról, hogyan lehetne megfordítani azt a negatív trendet, amibe a csapat került. Sajnos a labdarúgásban olykor előfordul, hogy mindenkinek az a legjobb, ha a felek külön folytatják

mondta Heidel.

A 44 éves Svensson 2007 és 2014 között játszott a Mainzban, visszavonulása után pedig a klub akadémiáján kezdett dolgozni, irányította az U15-ös és az U19-es csapatot is, majd tett egy kitérőt a Salzburg-fiókcsapatához, a Lieferinghez. 2021 januárjában nevezték ki a Mainz vezetőedzőjének, 105 mérkőzésen irányította az első csapatot, ezeken 38 győzelem, 27 döntetlen és 40 vereség volt a mérlege.

Előbb benntartotta az élvonalban a csapatot, majd nyolcadik és kilencedik helyig vezette a Bundesligában. A mostani szezonban azonban valami nem stimmel, a Hertha elleni kupabúcsú mellett a bajnokságban csak az utolsó a csapat, amely egyelőre nyeretlen a Bundesligában, kilenc forduló alatt csak három pontot gyűjtött.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik