Nemzetközi foci

„Szerencsém volt, hogy sikerült újraéleszteniük” – súlyos betegsége miatt ideiglenesen visszavonul a válogatott csatár

Ed van de Pol / ANP / AFP
Ed van de Pol / ANP / AFP
Vasárnap majdnem tragédiával ért véget az AZ Alkmaar-NEC Nijmegen mérkőzés a holland élvonalban: a vendégek holland válogatott csatára, Bas Dost ugyanis összeesett a pályán.

A gyors segítség eredményeként a 34 éves futballista visszanyerte az eszméletét, kórházba szállítás után pedig már ő jelentkezett közösségi oldalán, és köszönetet mondott a segítségért.

A támadó csütörtökön ismét a kórházból írt, és azt üzente a NEC szurkolóinak, hogy egyelőre ideiglenesen felhagy a futballal.

Most hallottam a kardiológusomtól, hogy mi okozta a vasárnap történteket. Az elmúlt napokban számos vizsgálaton estem át, és ezek azt mutatták ki, hogy szívizomgyulladásom van.

Ennek különböző okai és súlyos következményei lehetnek, szerencsém volt, hogy sikerült újraéleszteniük. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok a NEC és az AZ orvosainak a pályán nyújtott segítségükért” – írta.

Hozzátette, a vizsgálatok a következő napokban folytatódnak, majd miután hazamehet, pihennie kell, hogy teljesen felépülhessen.

„Egyelőre szünetet tartok a futballban, és az elkövetkező időt a családommal töltöm. Remélem, ezt mindenki tiszteletben tartja. Aztán egyszer elmesélem a történetemet is, főleg azért, hogy segítsek a sportvilágnak és mindenki tanuljon a velem történtekből. Mindenki tudja rólam, hogy mennyire hiányozni fognak a csapattársaim, a szurkolók, az edzések és a futballstadionok hangulata is.

Most azonban itt az ideje, hogy magamba nézzek és pihenjek egy kicsit.

Kapcsolódó
Félbeszakadt a focimeccs, mert összeesett egy játékos a pályán
A kórházból üzent órákkal később, hogy jól van.
Olvasói sztorik