A Manchester City vasárnap 3-0-ra győzni tudott a Manchester United vendégeként a Premier League 10. fordulójában.
Már a 26. percben történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi a nézők, ugyanis hosszas videózás után tizenegyeshez jutottak a vendégek. Az Opta statisztikái szerint a Premier League történetében először jutott büntetőhöz az Old Traffordon a City. Erling Braut Haaland állt a labda mögé és nem hibázott.
Ezt követően mindkét kapus nagy védésekkel tartotta az 1-0-s eredményt, végüül azonban Haaland saját rekordot is felállított. A norvég csatár röviddel a térfélcsere után bólintott be egy ragyogó átadást, ezzel lett 2-0 a City javára az előny.
Haaland számára ez volt a 20. találat, amit idegenbeli mérkőzésen szerzett, mindezt 23 pályára lépéssel hozta össze, aminél senki sem volt még gyorsabb a Premier League-ben.
A végeredményt Phil Foden állította be, akit épp Haaland hozott kihagyhatatlan helyzetbe. Ezzel a sikerrel holtversenyben második helyen áll a címvédő és csak két pont a hátránya az éllovas Tottenham mögött.