Nemzetközi foci

Őrült káoszba fulladhat Messi csapatának kínai turnéja

Pedro PARDO / AFP
Pedro PARDO / AFP
A tervek szerint november elején kínai turnéra indul az Inter Miami labdarúgócsapata, amely eredetileg két mérkőzésen lépett volna pályára. Lionel Messi miatt megőrültek a szurkolók, ám egyelőre inkább káoszról lehet beszámolni.

A tervek szerint a floridai csapat november 5-én a Csingtao Hainiu, három nappal később pedig a Csengtu Rongcseng ellen játszana, azonban egyelőre úgy néz ki, hogy csupán egy meccsre kerül sor.

A szervezők ugyanis mindenféle magyarázat nélkül jelezték, hogy a második összecsapás elmarad.

De az első meccsel is vannak gondok: eredetileg a Qingdao Youth Football Stadionban rendezték volna meg, de váratlanul áthelyezték a kisebb, haikoui Wuyuan River Stadionba. Az utolsó pillanatban bekövetkezett változás feldühítette a rajongókat, akik jegyet akartak venni, hogy láthassák élőben Lionel Messit.

Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, a jegyértékesítő platform jelezte, a helyi idő szerint csütörtökön 16 órára jelzett jegyárusítás egyszerűen nem igaz, az ezzel kapcsolatos információk hamisak.

A South China Morning Post szerint a rajongók a szervezőt ócsárolják, és szégyenletesnek nevezik a történteket.

Kapcsolódó
Messi eddig is király volt, de most újra történelmet írhatna
A NOB elnöke szeretné, ha az argentin ott lenne a párizsi olimpián.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik