Legutóbb tavasszal írtunk róla, amikor a CSZKA elleni mérkőzésen pályára lépett, így 47 évesen és 27 naposan a legidősebb bolgárként szerepelt hazája élvonalában.
A 18-szoros válogatott kapus a szezon végén sem vonult vissza, így vasárnap ismét játszhatott, és majdnem hős lett belőle. Az utolsó előtti helyen szerénykedő Slavia a pazardzsiki FC Hebar 1918 vendégeként szerepelt, és úgy tűnt, kihúzza gól nélküli döntetlennel.
A hazaiak azonban a ráadásban büntetőt harcoltak ki, mire a Slavia edzője úgy döntött, lecseréli addigi kapusát, Nikolaj Krustevet, és pályára küldi Petkovot. A 47 évesen, 7 hónaposan és 2 hetesen pályára lépő veterán legenda óriási bravúrral kivédte a tizenegyest, ám a VAR szerint a lövés előtt elhagyta a gólvonalat mindkét lábával, így a bíró megismételtette a lövést.
Petkov ugyan ismét jó irányba ment, de nem tudott hárítani, így csapata végül 1-0-s vereséggel térhetett haza.
A kapus szereplése azért is bravúros, mert két és fél éve, a CSZKA elleni akkori aktuális csúcsdöntésekor olyan szerencsétlenül ütközött az ecuadori válogatott csatár Jordi Caicedóval, hogy lenyelte a nyelvét, végül mentővel kórházba kellett szállítani.