Nemzetközi foci

Érthetetlen váltás: Rooney miatt rúghatták ki a remeklő csapat edzőjét

VANESSA CARVALHO / BRAZIL PHOTO PRESS / Brazil Photo Press via AFP
VANESSA CARVALHO / BRAZIL PHOTO PRESS / Brazil Photo Press via AFP
A másodosztályú Birmingham City vezetőedzője lett Wayne Rooney, a korábbi 120-szoros angol válogatott labdarúgó.

A kinevezéssel önmagában semmi baj nem lenne, de a másodosztályú klub szurkolói érthetetlenül nézik a történteket, hiszen a csapat évek óta nem állt olyan jól, mint a jelenlegi szezonban.

Az eddigi edző, John Eustace 2022. július 3-án érkezett, és ugyan a Birmingham City az előző szezont a csupán a 17. helyen zárta, de 2016 óta ez volt a legjobb helyezése, mellesleg ezen időszakban a legtöbb pontot (53) szerezte.

Idén még ennél is jobban kezdett a csapat, az első 11 bajnokin ötször győzött, három döntetlen mellett mindössze három vereséget szenvedett, 18 pontjával jelenleg a 6. helyen áll.

Eustace menesztését a klub egy hosszú közleményben azzal magyarázta, hogy a menedzsernek a klub vezetésétől eltérő tervei és ambíciói voltak, amelyeket több egyeztetés során sem sikerült közös nevezőre hozniuk.

A kommentek szerint a szurkolók nem elégedtek meg a magyarázattal, sőt szarkasztikusan azt mondták, hogy Eustace valószínűleg a Premier League-be való bejutásért akart harcolni, azaz túl ambiciózus volt.

Mike Morese / MI News / NurPhoto / NurPhoto via AFP John Eustace munkájával elégedett volt a Birmingham City szurkolótábora

Az is érdekes, hogy azt követően küldték el, hogy kiderült, az észak-amerikai MLS-ben szereplő DC United nem jutott be a rájátszásba, így Rooney nem maradhatott, azaz szabaddá vált.

A szurkolók attól félnek, a klub ugyanazt a hibát elköveti, mint 2016-ban, amikor a tulajdonosváltáskor elküldte Gary Rowett edzőt, pedig vezetésével még a 7. helyen állt a csapat. A helyére nagy nevet kerestek, az olasz Gianfranco Zolát lett a befutó, ám ő 2017 áprilisában lemondott, miután 24 meccsen mindössze két győzelemre vezette a csapatot.

Wayne Rooney játékosként 2018 és 2020 között futballozott a DC Unitedben, majd az angol Derby County játékos-edzője, később vezetőedzője lett. Csapata azonban 2021-ben pénzügyi gondokkal küzdve kiesett a másodosztályból, ezután ült le a washingtoni kispadra.

A Manchester Uniteddel öt angol bajnoki címet, valamint Bajnokok Ligáját is nyert, a klub színeiben 253 gólt szerzett 2004 és 2017 között. A válogatottban 53 góllal rekorder volt májusig, amikor Harry Kane megelőzte őt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik