Nemzetközi foci

„Munkakerülők, húzzatok el az NK Osijekből” – beleszálltak a szurkolók Szakály Ferenc klubelnökbe

Döcögve halad az NK Osijek labdarúgócsapata a 2023-24-es idényben, az eszékiek korán kiestek a nemzetközi kupából, a hazai bajnokságban egy ötmeccses nyeretlenségi sorozattal leszakadtak az élmezőnytől, így nem véletlen, hogy a szurkolók dühösen szemlélik a történeteket.

A hétvégi, NK Rudes elleni, 3-0-ra megnyert mérkőzésen a drukkerek a szokásos „Vezetőség, távozz!” felirat mellett a klub elnökének, Szakály Ferencnek is üzentek:

Nem a bajnoki cím a cél? Munkakerülők, húzzatok el az NK Osijekből

– írták transzparenseikre.

Az okot egy napokkal korábbi interjú szolgáltatta, amelyet a kanadai állampolgárságú és zentai születésű üzletember adott a Glas Slavonia számára.

Szakály ebben kifejtette, számára nem az eredmények az elsődlegesek, hanem a klub állandó pénzügyi stabilitása. A sportvezető hét éve vállalt szerepet az eszéki projektben, az első négy évben az alelnöki posztot töltötte be, 2020 júliusában pedig átvette az elnöki posztot. Ugyan a csapatba komoly pénzt fektettek, ez nem hozott kézzelfogható eredményt. Sőt, a kínos kupakudarcot lassan háttérbe szorították a klub történetének legfontosabb eseményét – az új stadion építésének befejezését.

„Ebben a három évben gyakrabban kellett volna elmagyaráznom, milyen utat kíván bejárni a klub. Lehetséges, hogy ez is az egyik oka a rajongók elégedetlenségének. A jövőben minden bizonnyal gyakrabban állok a nyilvánosság elé azzal a szándékkal, hogy elképzeléseinket, ambícióinkat és terveinket elmondjam.”

150 millió euró

Szakály az interjúban azt mondta, 2016 februárja óta, amikor a klub magyar tulajdonosok kezébe került, reálértéken körülbelül 150 millió eurót fektettek be a klubba.

„A legnagyobb beruházás természetesen az új stadion infrastruktúrájához, megépítéséhez, valamint a közvetlenül mellette található fociiskolához kapcsolódik. 70 millió eurós beruházásról volt szó. Az Opus Arena a klub jövőjének alapja. Sajnos a stadion és a hozzá tartozó létesítmények építése a koronavírus-járvány miatt elhúzódott, ami nemcsak lelassította a munkát, hanem az építőanyagokkal kapcsolatos pénzügyekben is komoly fennakadásokat okozott.”

Elmondta, a csapat eredményeivel nem lehet teljes mértékben elégedett, főleg nemzetközi téren, ahol nagyobb előrelépésre, csoportkörös szereplésre számítottak.

„Ami a bajnokságot illeti, a minimális célunk mindig a legjobb négy közé jutás lesz. A három év alatt, amióta a klub élén állok, az Eszék egyszer volt második, kétszer pedig harmadik, ami szerintem reális eredmény. Horvátországban rendkívül nehéz bajnoknak lenni, és önmagáért beszél, hogy az elmúlt 18 évben a Rijekának csak egyszer sikerült megtörnie a Dinamo dominanciáját. Ez persze ez nem azt jelenti, hogy nincs ambíciónk, hogy Horvátország bajnokai lehessenek, vagy előre feladjuk, de tárgyilagosnak kell maradnunk.

A költségvetésünk a harmadik legjobb, így minden szezon előtt ez a rajtpozíciónk.

Elismerte, hogy az elmúlt években komoly pénzt tettek a csapatba, leigazolták az egyik legjobb horvát edző hírében álló Nenad Bjelicát, 50 százalékkal növelték a költségvetést, a játékosok fizetése pedig csaknem négyszeresére nőtt.

Ha jön ajánlat, megfontolják

A sikerek azonban nem jöttek, és miután a vezetők nagy nehézségek árán megváltak Bjelicától, úgy ítélték meg, hogy a nagy beruházások nem hozták meg a kívánt eredményt, ezért úgy döntöttek, hogy más utat választanak.

„Az NK Osijek egy privát klub, tulajdonosának mindig joga van megkérdezni, hogy hova és miért költöttünk el ennyi pénzt, és az eredmények miért nem követték a kívánt módon a beruházást. Természetesen a szurkolók számára a győzelem és a vereség az értékmérő, de az én elképzelésem elnökként nem csak az eredmények, hanem a klub állandó pénzügyi stabilitása kell, hogy legyen” – mondta.

Hozzátette, NK Osijek költségvetése 15 millió euró erre a szezonra, és ugyan a klub eladását nem tervezik, ha megjelenne egy potenciális vevő, akkor az ajánlatot megfontolnák.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Opus Arena (@opusarena) által megosztott bejegyzés

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik