Nemzetközi foci

Sztáredzőből bűnbak: menesztették az EL-győztes szakembert

Marcel van Dorst / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Marcel van Dorst / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Néhány hónapja még a Sevilla ünnepelt edzője volt José Luis Mendilibar, aki egyrészt megmentette a kieséstől, másrészt Európa Liga-győzelemhez segítette a csapatot. Ezek után a szezonkezdet nem sikerült a legjobban, nyolc forduló alatt nyolc ponttal csak a La Liga 14. helyén áll, ez pedig az edző állásába került.

A klub vasárnap este köszönte meg a 62 éves szakember eddigi munkáját, miután az együttes – minden versenysorozatot figyelembe véve – 11 mérkőzésből öt döntetlen és négy vereség mellett csupán kettőt nyert meg.

A spanyol élvonalban szombaton csak 2-2-es döntetlent játszott a Sevilla a Rayo Vallecanóval, a Bajnokok Ligája főtábláján pedig sem a francia Lens-t, sem pedig a holland PSV Eindhovent nem tudta legyőzni.

Mendilibar idén márciusban vette át a Sevilla irányítását, amely május 31-én a Puskás Arénában tizenegyes-párbajban legyőzte az AS Romát az EL-döntőben, és ezzel rekordot jelentő, hetedik alkalommal hódította el a trófeát.

Kapcsolódó
A játékosainak beszólogat, a taktikája faék egyszerűségű, mégis imádják az Európa Ligát nyerő edzőt
José Luis Mendilibar maga is elismeri, hiába töltött húsz évet a spanyol élvonalban edzőként, a világ csak azóta ismeri a nevét, hogy a Sevilla kispadjára ült le. Itt viszont remek munkát végzett, kis mázlival, de nagy lelkesedéssel teljesen megmentette a katasztrófa felé sodródó szezont.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik