A 82. percben félbeszakadt kedden a Leyton Orient és a Lincoln bajnokija az angol harmadosztályban. Valaki rosszul lett a lelátón (hirtelen szívleállásról írt a brit sajtó), gyorsan a segítségére siettek, a találkozót azonban nem állították meg. Ekkor szaladt a pályára egy férfi, hogy figyelmeztesse a játékvezetőt, Stephen Martint a történtekről.
A hazaiak vezetőedzője, Richie Wellens próbálta leküldeni a pályáról a szurkolókat, ám Martin úgy döntött, félbeszakítja a találkozót és az öltözőbe tereli a csapatokat.
Egy órát állt a mérkőzés (a hazaiak 1-0-s előnyben voltak), amikor bejelentették, hogy aznap este már biztosan nem fejezik be a találkozót, számolt be róla a BBC. A Leyton Orient köszönetet nyilvánított a szurkolótáborának, ahogy egy ilyen nehéz helyzetben reagáltak.