Nemzetközi foci

Nyitott az UEFA az oroszok felé, az ukránok bojkottot hirdettek

Pavlo Kubanov / NurPhoto via AFP
Pavlo Kubanov / NurPhoto via AFP
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) úgy döntött, hogy visszaengedi az égisze alatt zajló nemzetközi sportági eseményekre a 17 éven aluliak alkotta orosz futballválogatottakat. Az ukránok erre reagálva bojkottot jelentettek be. A határozat az UEFA végrehajtó bizottságának keddi, limasszoli ülésén született.

„Azzal, hogy eltiltjuk a gyerekeket a versenyeinktől, nem csupán a fejlődéshez való alapvető jogukat nem ismerjük el, de közvetlenül is diszkrimináljuk őket” – idézte az orosz hírügynökség Aleksander Ceferint, az UEFA elnökét, aki szerint a kiskorúak generációját nem szabad megfosztani a nemzetközi futballban való részvétel jogától az Ukrajnában zajló háború miatt.

A döntés azt jelenti, hogy az U17-es orosz fiú- és lányválogatottak már az idei szezonban visszatérhetnek az UEFA versenysorozataiba, írta hírmagyarázatában az insidethegames.biz szakportál.

A végrehajtó bizottság olyan technikai megoldást kért, amely lehetővé teszi, hogy az érintett csapatok részvétele még akkor is biztosítva legyen adott eseményen, ha már megtörtént a sorsolás.

Az UEFA ugyanakkor ismételten elítélte az ukrajnai orosz inváziót, és megerősítette, hogy az orosz felnőtt válogatottak és klubcsapatok felfüggesztése a háború végéig érvényben marad.

Az ukrán szövetség (UAF) ugyanakkor jelezte, elítéli az UEFA határozatát és bojkottot jelentett be.

„Nem fogunk részt venni semmiféle versenyben, amely orosz csapatok részvételével zajlik, és az UEFA többi tagországához fordulunk azzal a kéréssel: bojkottálják azokat a mérkőzéseket, amelyeken Oroszországból érkezett csapatok lépnének pályára” – áll a közleményben.

Az angol szövetség (FA) már az UEFA bejelentése után közölte, hogy utánpótláscsapatai nem játszanak orosz együttesek ellen.

Az ukrán sportminisztérium korábban megtiltotta a nemzeti sportszövetségeknek, hogy versenyzőt küldjenek bármilyen eseményre, amelyen indulnak orosz vagy fehérorosz sportolók, írta az MTI.

Olvasói sztorik