Nemzetközi foci

Elé pattant a labda, állásból lőtt bombagólt a milánói játékos

Mattia Ozbot - Inter / Inter via Getty Images
Mattia Ozbot - Inter / Inter via Getty Images

A vártnál nehezebben, de nyerni tudott 1-0-ra az Empoli otthonában az előző szezonban Bajnokok Ligája-döntőt játszó Inter. A vendégcsapat többet birtokolta a labdát, jóval több lövési kísérlete volt és ebből kifolyólag a helyzetei is veszélyesebbek voltak összességében, azonban így is csak egy gólt sikerült szerezni.

Egy szöglet után a hazai védők röviden fejelték ki a labdát, Federico Dimarco pedig állítás nélkül, álló helyzetből lőtt a hosszú felső sarokba a tizenhatoson kívülről.

Simone Iznaghi csapata így aztán öt fordulót követően is hibátlan a Serie A-ban, eddig minden meccsét megnyerte, miközben 14-1 a gólkülönbsége. Az Internazionale az egyetlen  csapat az egész mezőnyben, amely eddig nem veszített pontokat, pedig korábban találkozott már a Fiorentinával és az AC Milannal is.

Az Empoli negatív rekordot döntött:

az első csapat a Serie A történetében, amely pontot és gólt sem szerzett az első öt fordulóban.

Kapcsolódó
Ha külföldön lövik, hetekig mutogatnák ezt az NB I-es gólt
Bárány Donát szépségdíjas találatot szerzett, de a Loki így is kikapott.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik