Nemzetközi foci

Real-rémálom: fejesekkel nyerte az Atlético a városi derbit

David S. Bustamante / Soccrates / Getty Images
David S. Bustamante / Soccrates / Getty Images

Az Atlético Madrid 3-1-re legyőzte a Real Madrid a spanyol bajnokság 6. fordulójának csúcsrangadóján. Carlo Ancelotti csapata öt győzelem után először veszített pontokat a bajnoki szezonban.

Alighanem váratlanul érte az Atlético taktikája a Real Madridot, ugyanis az első bő negyedórában kétszer is fejjel sikerült mattolni a vendégcsapat védelmét. Álvaro Morata már a 4. percen eredményes volt, majd a 18. percben Antoine Griezmann fejelt a Real kapujába, a padlón volt ekkor Ancelotti csapat.

Az Atlético ugyan előkészítette a kivégzést, de nem vitte végig, ennek pedig a szünetig meglett a következménye. A 35. percben Toni Kroos egy szép lövőcsel után szépített, majd Eduardo Camavigna is betalált, de utóbbit nem adták meg, Antono Rüdiger lesen tartózkodott a támadás során, úgy ítélték meg, hogy játékba avatkozott.

Úgy tűnt ekkor, hogy a Real megfogta az Atléticót, a szünet utámni első percben azonban jött az újabb hazai gól, ráadásul ismét egy fejes, ezúttal is Morata talált be. Innentől kezdve Diego Simeone csapata kézben tartotta a találkozót, bár akadtak neccesebb pillanatok, de Jan Oblakék tudták azt kezelni.

Kapcsolódó
Hatalmas botrány Hollandiában, félbeszakadt a rangadó
Nehezen viselték Amszterdamban, hogy a rivális már egy félidő után három góllal vezet,

Győzelmével a többieknél egy meccsel kevesebbet játszó Atlético feljött az ötödik helyre, míg a Real Madrid maradt a harmadik. Az élen a Barcelona áll, amely hat forduló alatt ötször nyert és egyszer döntetlen játszott.

La Liga, 6. forduló

Real Sociedad-Getafe 4-3 (1-2)
Rayo Vallecano-Villarreal 1-1 (1-1)
Real Betis-Cádiz 1-1 (0-1)
Las Palmas-Granada 1-0 (0-0)
Atlético Madrid-Real Madrid 3-1 (2-1)

szombaton játszották:
Almería-Valencia 2-2 (0-1)
Girona-Real Mallorca 5-3 (4-1)
Osasuna-Sevilla 0-0
FC Barcelona-Celta Vigo 3-2 (0-1)

pénteken játszották:
Alavés-Athletic Bilbao 0-2 (0-1)

 Az állás: 
1. Barcelona       6  16- 6  16
2. Girona          6  16- 7  16
3. Real Madrid     6  11- 6  15
4. Athletic Bilbao 6  11- 4  13
5. Atlético Madrid 5  13- 5  10
6. Valencia        6   9- 6  10
7. Rayo Vallecano  6   7- 9  10
8. Real Sociedad   6  12-10   9
9. Cádiz           6   6- 8   8
10. Real Betis      6   6-11   8
11. Osasuna         6   7- 8   7
12. Villarreal      6   9-11   7
13. Getafe          6   8-11   7
14. Alavés          6   5- 9   6
15. Las Palmas      6   2- 4   5
16. Real Mallorca   6   7-10   5
17. Sevilla         5   6- 8   4
18. Celta Vigo      6   6-10   4
19. Granada         6   9-17   3
20. Almerí­a         6   7-13   2

Olvasói sztorik