Nemzetközi foci

Az UEFA lecsapott a románokra a bukaresti balhé miatt

Daniel MIHAILESCU / AFP
Daniel MIHAILESCU / AFP

A román labdarúgó-válogatottnak a Koszovó elleni Európa-bajnoki selejtezőn történt botrányos jelenetek miatt zárt kapuk mögött kell lejátszania következő mérkőzését.

Az európai szövetség (UEFA) szerdai közlése szerint a román szövetségnek emellett 52 ezer eurót (20 millió forint) is be kell fizetnie a szervezet kasszájába.

A múlt keddi, bukaresti találkozót bő negyedóra elteltével megállította a játékvezető, mert a hazai ultrák rigmusokkal és transzparenseken is azt üzenték, hogy Koszovó Szerbiáé.

A vendégek levonultak a pályáról, a hazaiak kapitánya, Nicolae Stanciu pedig az egyik kapu mögött egyezkedett a szurkolókkal. A játék 45 perc elteltével folytatódott, a meccset végül a románok 2-0-ra megnyerték, ezzel a csoportjuk második helyén állnak. Legközelebb október 12-én Fehéroroszországban lépnek pályára, míg három nappal később Andorrát fogadják ugyancsak Eb-selejtezőn.

Olvasói sztorik