Foto Olimpik / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nemzetközi foci

Lewandowski perverz, a focistáknak Istenért kell harcolniuk – lengyel pap osztja a futballigét

Az ellentmondásos és sértő prédikációiról elhíresült, az egyház által felfüggesztett és a szalézi rendből kizárt katolikus pap, Michal Woznicki nem fogta vissza magát, amikor a lengyel labdarúgó-válogatott teljesítményéről beszélt.

A csapat az Európa-bajnoki selejtezők E csoportjában öt forduló után csupán a feröerieket előzi meg, köszönhetően annak, hogy a két hazai győzelme mellett kikapott Csehországban, Moldovában és vasárnap 2-0-ra Albániában is.

„Hogy Lengyelország megnyeri-e valaha a világbajnokságot? NEM! A legrosszabb csapattal szemben veszítettek, amely Isten nevében harcolt. A lengyelek csak akkor nyerhetnek a futballban, ha katolikusként akarják és kiállnak a meccs mellett, mint Sobieski katonái, amikor Bécs felé vonultak” – mondta Woznicki, az első pap Lengyelországban, akit a bíróság elítélt prédikáció közben elhangzott szavak miatt.

De beleszállt Robert Lewandowskiba is, akit két hete az LMBT+ közösséget támogató, szivárványszínű kapitányi karszalagról kérdeztek az újságírók, ő pedig azt felelte, ez lenne számára a legkisebb probléma.

Viselne szivárványos karszalagot? Perverz. És van felesége!

– mondta. Véleménye szerint a focistáknak Istenért kell harcolniuk, a sport pedig a háború modern típusa.

„Egy mennyei győzelemért harcolsz, egy olyan karakter megformálásáért, amely lehetővé teszi, hogy akkor se legyél szemétláda, ha veszítesz. És ha nyersz, akkor sem mész a bordélyházba, és nem rombolod le a szállodát” – oktatta a sportolókat.

Woźnicki rendszeresen sérteget híres sportolókat is. Nemrég a fedett pályás Európa-bajnok, a budapesti világbajnokságon 100 méteren a 6. helyen zárt sprintert, Ewa Swobodát találta meg, akinek a tetoválásai miatt azt üzente:

Úgy nézel ki, mint egy szörnyeteg!