Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Mit csináltam, hogy ilyen undorító gyűlöletet kell elviselnem?”

Óriási bravúrt hajtott végre az FC Köbenhavn labdarúgócsapata, amely a hazai 0-0-s döntetlen után a csehországi visszavágón 3-3-ra végzett hosszabbításban a Sparta Prahával, majd tizenegyesekkel bejutott a Bajnokok Ligája playoffjába. Dánokat erősítette egy szlovák válogatott védő, Denis Vavro is, akinek barátnőjét, a cseh influenszer Sárka Pekovát komoly verbális inzultus érte az összecsapáson.

„Pontosan tudtam, hogy a szurkolók ezt fogják tenni. Lelkileg felkészültem rá, és egyáltalán nem lepett meg. Otthon már a sorsolás előtt elmondtam Denisnek és a szüleimnek, hogy kántálni és sértegetni fognak. Egy ideje ismerem a cseh szurkolókat” – nyilatkozta Peková.

„De feltettem magamnak a kérdést: mit csináltam, hogy ilyen undorító gyűlöletet kell elviselnem? Már a párharc előtt is tiszteletet tanúsítottam a Sparta iránt. Egyáltalán nem értem, mit akarnak tőlem” – bosszankodott.

Az nagyon bántotta, hogy a történtek után a cseh klub meg sem szólalt az ügyben, és nem kommentálta a történteket.

„Undorító, amikor egy játékos barátnőjét sértegetik a stadionban. Undorító, amikor egy nőt általában sértegetnek. Olyan időket élünk, amikor ezeket a dolgokat elítélik, de a Sparta a hallgatásával valójában támogatja. Nagy klubnak tartja magát, de ebből a szempontból szerintem a mélypontra süllyedt.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Šárka Peková (@sarkapekova) által megosztott bejegyzés

A cseh influenszer elárulta, a sértések egy honfitárs rapper, Ca$hanova Bulhar gyűlölködő dalán alapultnak, akivel sohasem találkozott, sohasem beszélt.

„Komponált rólam egy dalt, amelyben bizonyos részek tényleg nem hízelgőek és túlzásokba esnek. Ez az egész abszolút nonszensz, és egy piszkos rágalom. Persze, híressé tett vele, de valljuk be, kit érdekel egy ilyen hírnév? Minden undorító sértés ebből a dalból fakad, amihez semmi közöm” – magyarázta.

Azt mondta, egyeztetett már ügyvédekkel, hogy jogi lépéseket tegyen, de elgondolkodott azon, hogy megéri-e végigcsinálnia egy pert.

Azon a véleményen vagyok, hogy idióták ellen úgysem lehet nyerni

– tette hozzá.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Šárka Peková (@sarkapekova) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Üzentek a Fradi-szurkolók: A huligánok nem gyilkosok
Ez a véleményük az AEK Athén-Dinamo Zagreb BL selejtező előtti késelésről.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik