Nemzetközi foci

Xavi szerint hülyét csinál magából a spanyol foci, őrült statisztika bizonyítja, hogy jogos a kritikája

David S. Bustamante / Soccrates / Getty Images
David S. Bustamante / Soccrates / Getty Images

Gólnélküli döntetlennel rajtolt a címvédő Barcelona a spanyol bajnokságban, a meccsnek azonban komoly visszhangja van. A katalánok ugyanis úgy érzik, jogos büntetőtől fosztották meg őket egy olyan mérkőzésen, melyen rendkívül töredezett volt a játék, a játékvezető, César Soto Grado pedig három pirosat is kiosztott – egyet az oldalvonal mellett reklamáló Xavinak.

A Marca kiszámolta, hogy a hosszabbításokkal együtt 116 percesre nyúlt meccs során mindössze 56 percet volt játékban a labda. Azaz a szurkolók és a tévénézők egy teljes olyan órát láthattak a mérkőzés ideje alatt, amely alatt nem történt semmi érdemi.

„Ha ez az, amit el akarunk adni La Ligaként, akkor az nem túl biztató. Szégyen, hogy itt tartunk, az emberek tényleges labdarúgást akarnak nézni, mi viszont hülyét csinálunk magunkból” – mondta a Barcelona vezetőedzője.

Egy ideje már téma Spanyolországban a játékvezetők ténykedése, általános kritika, hogy a kelleténél többet szerepelnek, és rendre megakasztják a játékot, ugyanis nemcsak felmutatják a lapokat, hanem hosszan magyaráznak a játékosoknak, sokszor kimennek az oldalvonal mellé, hogy az edzők számára is kifejtsék, miért is döntöttek úgy, ahogy. De a pontrúgások is rendkívül körülményesen mennek a La Ligában.

A játékvezetőknek véget kell vetniük az időhúzásnak

– hangzott a barcelonai Frenkie De Jong kritikája, aki szerint a Getafe például büntetlenül tudta húzni az időt a meccs során.

Kapcsolódó
„Magyar srác, a természeténél fogva kemény” – Gazdag Dániel készen áll a Messiék elleni meccsre
A magyar válogatott játékos is ott lehet a pályán a Ligák Kupájának elődöntőjében.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik