Nemzetközi foci

Lionel Messi nem tud leállni, védhetetlen gólt lőtt

Hector Vivas / Getty Images
Hector Vivas / Getty Images

Bejutott a Ligák Kupája elődöntőjébe az Inter Miami, amely szombaton hajnalban 4-0-ra győzte le a Charlotte-ot. A találkozó utolsó gólját a Miami nyári szerzeménye, Lionel Messi szerezte, aki Campana lekészített labdáját lőtte kapásból a léc alá, esélyt sem adva a kapusnak.

Az argentin világbajnok eddig mind az öt észak-amerikai mérkőzésén betalált, háromszor a csoportkörben, ötször pedig az egyenes kieséses szakaszban.

A meccs összefoglalója, 5:16-tól Messi gólja:

Eddig még csak ebben a sorozatban lépett pályára a Miamiban, vezeti a góllövőlistát, melynek magyar szereplője is van, Gazdag Dániel eddig négyszer volt eredményes, ezzel holtversenyben a hatodik.

Gazdag csapata, a Philadelphia Union is bejutott a négy közé, miután 2-1-re legyőzte a mexikói Querétarót. Christopher Donovan a 90+11. percben lőtte tovább a Phillyt. A magyar játékos kihagyta a meccset, az előző körben térdsérülést szenvedett, de a tervek szerint az elődöntőben már visszatér.

A Ligák Kupájában amerikai és mexikói csapatok szerepelnek. A mostani a sorozat harmadik kiírása, a korábbi két döntőben a Liga MX csapatai nyertek, most viszont három amerikai klub mellett egyedül a Monterrey képviseli Mexikót a négy között.

Kapcsolódó
„A jelenlegi Ferencváros egy műmájer, egy mű csapat”
A Honvéd korábbi tulajdonosát, George F. Hemingwayt nem lepte meg a Fradi BL-kiesése.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik