Pippo Inzaghi az a csatár, akiről mindenkinek egy szó jut eszébe. Na jó, kettő. A gól. És a les. Pályafutása során háromszáznál is több gólt szerzett, és valószínűleg ennél is többször állították meg lesen. Olyan játékos volt, akiről az ellenfelek szurkolói a mozgása alapján azt hihették, egy cselt sem tud megcsinálni, és valóban, Pippótól távol állt, hogy Maradona– vagy Messi-módra cikázzon a védők között. Tudott viszont valami olyat, amit nagyon sokan, akik nála technikásabbak, erősebbek, gyorsabbak nem:
És bár Alex Ferguson az elhíresült mondatával („Ez a srác lesen született”) tett róla, hogy a többség a lesre futással azonosítsa Inzaghit, gondoljunk csak bele, micsoda fegyver az egy csatár számára a védőkkel vívott fizikai és mentális harcban, hogy a hátvédeket folyamatosan nyomasztja a gondolat, hogy minden másodpercben résen kell lenniük, mert ha ez a fickó jó ütemben indul be, és nem emelkedik a partjelző zászlaja, kettőből egy ziccert biztos bever.
Ferguson mondatát én úgy írnám át, hogy egy méterrel a leshatáron innen születtem, különben nem szereztem volna ennyi gólt. A viccet félretéve, mindig próbáltam előnyt csiholni abból, hogy a leshatáron mozogtam. Ez olyan dolog, amit nehéz megtanulni, de nekem ez ösztönösen jött
– nyilatkozta, amikor a Ferguson-féle mondatról kérdezték.
Milánói csatártársa, Andrij Sevcsenko sztorija tökéletesen visszaadja, mennyire tudatosan készült Inzaghi a meccsekre, és hogyan próbálta tökéletesíteni a védők kijátszását.
„A 2003-as manchesteri BL-döntő előtt olyan hotelben szálltunk meg, amelynek a közelében egy golfpálya feküdt. A finálé reggelén kinéztem az ablakon, és arra lettem figyelmes, hogy egy fickó a golfpályán futkározik, hol keresztbe, mintha a védők között mozogna, hol előrefelé nyargal, mintha kapura vezetné a labdát. És közben időnként kinéz oldalra, mintha azt nézné, lest intett-e a partjelző, néha pedig a kapu irányába mutogat, mintha a társaknak jelezné, hova kéri a labdát. Na, ez a rohangáló, integető figura Pippo volt”.
Ahogy minden csatárnak, úgy Inzaghinak is kijutott bőven a kritikákból, de ő azt mondja, ezek őt mindig arra sarkallták, hogy még jobban teljesítsen, és hogy megmutassa az őt savazóknak, hogy nincs igazuk.
„Ha a nagy meccseken nem lősz gólt, valaki majd előhozza, hogy a fontos pillanatokban nem lehet rád számítani. Ha nem tökéletes a technikád, akkor rád sütik, hogy képzetlen vagy. Háromszáznál is több gólt szereztem profi pályafutásom során, tudtam, hogy a megfelelő hozzáállással mit tudok adni a csapataimnak, és boldog vagyok azzal, amit elértem a futballban”.
Inzaghi az egyik legélesebb kritikát a hollandok háromszoros aranylabdásától, a legendás Johan Cruyfftól kapta, aki azt mondta róla, hogy egyáltalán nem tud futballozni.
„Hatalmas játékos volt, de nem igazán tudom, mire gondolt ezzel a kijelentéssel. Tisztában vagyok azzal, hogy nem olyan csatár voltam, aki elegánsan elszlalomozgat a labdával a védők között, vagy sarkazós passzokat ad, de tudtam, hogy kell gólt szerezni. Mindenkinek megvan a saját erőssége, és egy csatár esetében kulcsfontosságú, hogy hatékony legyen a kapu előtt.
Ha már idézetek, szívesebben emlékszem arra, amit az Atalanta korábbi edzője, Emiliano Mondonico mondott rólam: »nem Inzaghi a gólok szerelmese, hanem a gólok estek szerelembe Inzaghival«
Pippo hivatalosan 313 gólt szerzett karrierje során a Piacenza, az AlbinoLeffe, a Hellas Verona, a Parma, az Atalanta, a Juventus, a Milan, valamint az olasz válogatott mezében, mi pedig igyekeztünk ebből a nagy merítésből tíz ikonikus találatot kiválasztani. Lesz köztük olyan, amelyik a meccs fontossága miatt került be, lesz olyan, ami tökéletesen visszaadja, mit tudott Inzaghi a 16-oson belül, és olyan is, ami pont azért került be, mert nagyon más volt, mint amit addig tőle láttunk.
10. Még az is belefért, hogy térdre esett a kapu előtt
Néhány sorral feljebb Inzaghi maga is elmondta, akkor vagy igazán jó csatár, ha a legrázósabb pillanatokban is segíteni tudsz a csapatodnak. A Bajnokok Ligája 2005-2006-os kiírásában a Coupet-val, Abidallal, Juninhóval, Maloudával, Govouval, Wiltorddal felálló Olympique Lyon elleni negyeddöntő visszavágóján a 87. percben még kiesére állt a Milan. Aztán a 88. percben Sevcsenko lövése előbb a jobb, majd a bal kapufát érintette, és persze ki ért oda elsőnek a kipattanóra?
Persze, hogy Pippo, aki a lecsorgóra vadászva még el is botlott az ötösön belül, de végül a labdára szintén rárajtoló társát, Kakát egy cipőorrnyival megelőzve bekotorta saját maga és a Milan második gólját (ugyanis az elsőt is ő szerezte egy míves fejesből) – aztán jöhetett a szokásos, teljes eksztázisban átélt gólöröm. A hajrában még egy ordas nagy védelmi hibát Seva is megbüntetett, így a Milan 3-1-gyel ment tovább, majd az elődöntőben búcsúzott a későbbi győztes Barca ellen.
A győztes gól 10:12-nél, a fejes 3:44-nél látható:
9. Köténygól Buffonnak
„Csak Pippo tudta így betuszkolni a labdát” – írta a YouTube-on az egyik kommentelő a Juventus elleni, 2003 márciusában született gólhoz, és ha nem is jelentenénk ki kategorikusan, hogy ez kizárólag az olasz csatár kiváltsága volt, az biztos, hogy Inzaghit a műfaj legjobbjai között jegyzik.
Ahogy Andrea Pirlót is, ha a tökéletesen kivételezett indításokról van szó, ennél a gólnál a pókerarccal varázsoló mágus tette Inzaghi lábára a labdát, aki a Serie A történetének egyik legnagyobb hentesével, a csak az olasz ligában 16-szor kiállított Monteróval viaskodva is le tudta azt venni, majd kötényben elgurítani – a tőle szokatlan módon kissé határozatlan – Gigi Buffon lábai között. És érdemes megnézni a visszajátszást is, Pirlo indításánál a négyből három Juve-védő legalább egy méterre kijjebb áll, mint Inzaghi, Montero viszont a nyakában lóg, és ezzel játékban tartja a Milan-csatárt. Vesztére.
8. Ollózós gól a BL-ből egy másik világbajnok kapusnak
A milánói időszaka előtt Inzaghi négy idényt töltött a Juventusnál, és bár az 1998-as bajnoki címhez 18 góllal járult hozzá, az általam megkérdezett Juve-szurkolók inkább a negatívumokra emlékeznek vele kapcsolatban. Egyikük a Manchester elleni 1999-es BL-elődöntő visszavágóját hányorgatta fel neki („Torinóban már 2-0-ra vezettünk az ő góljaival, majd önző módon cimbalomszögból agyonlőtte Schmeichelt, ahelyett, hogy a középen üresen érkező Conténak adta volna), míg a másikuk az 1999-2000-es olasz bajnokság drámai utolsó fordulóját, amelyben a Juve perugiai vereségével a Lazio lett a bajnok („Ha a 252 helyzetéből egyet belő Perugiában, akkor nem a Lazióé a scudetto”).
Pedig a 165 meccsén szerzett 89 góljával az előkelő 16. helyen áll Inzaghi a Juve örökranglistáján, és a torinóiak mezében is voltak felejthetetlen pillanatai, a Galatasaray elleni 1998-as BL-csoportmeccsen például a brazil válogatottal négy évvel korábban vb-aranyat nyerő Claudio Taffarelt kínálta meg egy finom ollózós góllal Alessandro Del Piero remek beadása után.
7. Elsőre eltörte, aztán fél lépésről befejelte
A Bayern München Inzaghi egyik kedvenc áldozata volt a BL-ben, a bajorok ellen összesen hatszor volt eredményes, és bár a legtöbben valószínűleg a 2007-es negyeddöntő müncheni visszavágóján lőtt góljára emlékeznek, volt egy ennél is pippósabb jelenet. Egy évvel korábban a nyolcaddöntőben randevúzott a Bayern a Milannal, és a németországi 1-1 után a San Siróban rendesen odapörkölt az olasz csapat ellenfelének, az első 25 percben Inzaghi és Sevcsenko is betalált, és az ukrán még egy 11-est is elrontott.
Ismael szépítése viszont meccsben tartotta a bajorokat, egészen a 47. percig, amikor Serginho beadása után két német védőn flipperezve Inzaghi elé került a labda. Ő elsőre még rontott, szinte meghámozta a labdát óriási ziccerben, de egy tizedmásodperc alatt eszmélt, és homlokkal fél lépésről a gólvonal mögé küldte. A Milan végül 4-1-re nyert, és 5-2-es összesítéssel ment tovább.
5:15-nél látható a jelenet:
6. A 16-oson kívülről? Na ne!
Ahogy a Sport24 olasz foci-szakértője, Mártha Bence találóan megjegyezte, Inzaghi a 16-oson belüli hadviselés tábornoka volt, az volt az ő igazi felségterülete. De még Pippóval is előfordult, hogy eltévedt, és a 16-oson kívülről is próbálkozott kapura lövéssel. Az 1996-1997-es bajnokságban például Atalanta-játékosként a gólkirályi címet érő 24 góljából az egyiket egy 22 méteres, tökéletesen eltalált szabadrúgásból jegyezte a Bologna ellen. A látványossága miatt akár erre is eshetett volna a választásunk, de inkább egy másikat mutatunk meg 2003-ból, mert az mégiscsak egy kupadöntőn született.
A Roma azonban bele akart rondítani a milánói örömünnepbe, és Francesco Totti duplájával (a második egy őrületesen nagy szabadrúgásgól volt, 00:45-nél érdemes megnézni a videón) közel került az odahaza összeszedett hátrány ledolgozásához. Aztán Rivaldo fejesből szépített (az a Serginho-kötény a beadás előtt!), majd a Roma piros lap miatt elvesztette Antonio Cassanót és Tottit is, a Milan pedig kettős emberelőnyben végül kiegyenlített, Rivaldo passza után Inzaghi futtából, a 16-oson kívülről simította a labdát a jobb alsóba.
Ez volt a Milan első és utolsó kupagyőzelme a Berlusconi-érában – a csapat azóta sem nyerte meg ezt a sorozatot, pedig 2016-ban és 2018-ban is döntőt játszott.
3:17-nél az Inzaghi-gól:
5. A győztes gól, amit végül nem is neki adtak
Maradjunk még 2003-ban, mert a Milan olyan meccseket vívott azon a tavaszon a BL-ben, amivel nem kímélte a rajongói szívét és idegrendszerét. A manchesteri döntő 11-esekkel dőlt el a Juve ellen, az elődöntőben idegenbeli góllal ment tovább Carlo Ancelotti csapata a városi rivális Inter ellen, de már az Ajax elleni negyeddöntőben is erősen rezgett a léc.
Az amszterdami 0-0 után a San Siróban kétszer is vezetett a Milan (a szokásos volt a leosztás, vagyis Inzaghi és Sevcsenko volt a két gólszerző), de Jari Litmanen és Steven Pienaar révén az Ajaxnak mindkétszer volt válasza. Az egyik bődületes futballközhely azt tanácsolja, hogy akkor vidd be az utolsó döfést, amikor az ellenfél már nem tud válaszolni, és a Milan így is tett: Maldini felívelte, Ambrosini megcsúsztatta, Inzaghi pedig egészen lágyan emelte át Lobont kapust – hogy aztán centikre a gólvonaltól Tomasson még belekontárkodjon társa mesterművébe, és ezzel végül elcsenje a gólt.
Az erkölcsi győzelem így is Pippóé volt, akit majdnem agyonnyomtak a társak a gólörömnél, Ancelotti elégedetten slukkolt egyet a cigiből az oldalvonalnál, az ekkor még Ajax-mezben nyomuló Ibrahimovic pedig a lefújás után mindenkinek megígérte, hogy szájba lesz vágva.
4:01-nél indul a győztes gólt megelőző akció:
4. Baronén azóta is röhögnek az olaszok
A legjobb csatárokban szinte kivétel nélkül van több-kevesebb önzőség, ami általában abból adódik, hogy minden idegszálukkal a gólszerzésre koncentrálnak, és ilyenkor olyan, mintha teljesen kizárnák a külvilágot – vagy legalábbis szelektív hallással rendelkeznének, és azt sem érzékelik, hogy a jobb helyzetben lévő csapattárs üvöltve kéri a labdát.
Valami ilyesmi játszódott le a 2006-os vébén, amikor az olaszok a csehek elleni utolsó csoportmeccsen 1-0-ra vezettek. A csehek próbáltak nyomást helyezni az ellenfélre, de 1-1 helyett 2-0 lett a vége: Barone labdát szerzett, majd Perrotta a legjobb ütemben indította a saját térfeléről kilépő Inzaghit, akinek két választása volt: megoldja 1 az 1-ben Cech ellen, vagy leteszi a mellette érkező Baronénak.
„Nem gondoltam semmire, csak sprinteltem, hogy felérjek Pippo mellé. Őszinte leszek: abban bíztam, hogy passzolni fog, mert benne volt a kockázat, hogy nem tudja elvinni a kapus mellett. A legfontosabb, hogy ott voltam a közelben” – nyilatkozta évekkel később Barone a vb-történelem legfeleslegesebb sprintjéről.
Az olaszok azóta is emlegetik az esetet, és amikor a Netflixre készült egy sorozat a 2006-os vb-aranyról, akkor is előhozták az Inzaghi-Barone esetet egy vicces videó formájában.
3. Horváth Ferenc-Inzaghi 2-2
2000 szeptemberében az olasz válogatott Eb-ezüstérmesként látogatott Budapestre, a kezdőjében nyolc olyan spílerrel (Toldo, Maldini, Cannavaro, Nesta, Iuliano, Fiore, Albertini, Totti), akik kezdtek a franciák elleni Eb-döntőn is, amelyen fájdalmasan közel volt a győzelemhez a squadra azzurra. A magyar csapatban Bicskei Bertalan a Király – Korsós Gy., Sebők V., Mátyus, Fehér Cs., Lisztes, Halmai, Illés, Hamar, Tököli, Horváth F. tizenegyet küldte pályára a csordultig telt Népstadionban.
A 26. percben egy eladott labdát kíméletlenül megbüntetett az olasz csapat: Fiore passza egészen tanári volt, Inzaghi pedig hiába a gyengébbik lába felé cselezett, simán elvitte Király mellett, majd begurította. A magyar válogatott nem zuhant össze, és három perccel később Lisztes megmutatta, hogy ő is tud olyan labdát adni, mint Fiore: pazarul löbbölt a védők mögé, Horváth Ferenc pedig precíz lövéssel egyenlített. A magyar drukkerek gólt követő hangorkánja valószínűleg a Keletinél is tisztán hallatszott.
Nem sokkal később jött a második Inzaghi-csapás, Totti beadására hiába repült Király, így is az olasz csatár fejelte el a labdát, úgyhogy a félidőben 2-1 volt oda. De Horváthnak a hajrában erre is volt válasza, méterekről becsúszva dobta be magát, hogy bekotorja a Toldóról lecsorgó labdát.
Az olaszok elleni bravúros pontszerzés remek rajtnak számított, fájdalom, a folytatás jóval gyengébb lett, a 8 pontos Bicskei-csapat végül az ötfős csoportban csak Litvániát tudta megelőzni.
2:42 és 3:10 a két Inzaghi-, 2:51 és 5:31 a két Horváth-gól a videón:
2. Az utolsó gól
2012. május 13-án, a Serie A utolsó fordulójában a bajnoki versenyfutásban a Juventusszal szemben alulmaradó Milan erős félház előtt lépett pályára a Novara ellen, pedig tudni lehetett, hogy olyan klublegendák, mint Nesta, Gattuso vagy Inzaghi számára ez lesz a búcsúmeccs, mivel nem kaptak új szerződést (később kiderült, hogy Seedorf is ekkor lépett pályára utoljára a piros-feketéknél).
A már kiesett Novara ellen pocsékul játszott a Milan, de a csereként beállt Inzaghi gondoskodott róla, hogy örök emlék legyen a meccs azoknak, akik ott voltak: Seedorf labdáját mellre vette, és bár kissé kisodródott, még így is el tudta tenni a kapus mellett.
Így lett tökéletes a búcsúmeccs forgatókönyve, és győztes gólnál valósznűleg még sosem sírtak ennyien a milánói szentélyben. Pippónak 300. milanos tétmeccsén ez volt a 126. gólja, amivel hatodik a klub örökranglistáján, megelőzve többek között Van Bastent, Kakát vagy Ibrahimovicot.
1. A BL-döntő hőse
Igen, ilyen kiismerhetőek vagyunk, hogy a 2007-es athéni BL-döntőt pakoltuk a lista élére.
A BL-döntő szűz terep volt Inzaghi számára, már ami a gólszerzést illeti: 1998-ban a Juvéval gólképtelen maradt a Real Madrid ellen, 2003-ban Buffon egy őrült nagy bravúrral babrált ki vele, 2005-ben pedig nem került be a Liverpool elleni meccskeretbe, így duplán fájhatott neki, hogy a háromgólos előny ellenére a Milan elbukta a Liverpool elleni finálét. 2007-ben viszont kezdő volt, és két klasszikus Inzaghi-góllal el is rendezte, hogy a Milan megtalálja a ragtapaszt a két éve nagyon fájó sebre.
Az első gólt, amikor Pirlo szabadrúgása Inzaghin irányt változtatva vágódott a Pool kapujába, sokan bizonyára a BL-döntők legmázlisabb találatának tartják, de ezzel azért vitába szállnánk, még ha otromba tréfa is lenne azt állítani, hogy begyakorolt figurát láthattunk volna a jelenetnél. Inzaghi ugyanis milanos pályafutása során már a BL-döntő előtt is szerzett gólokat úgy, hogy egyszerűen belelépett/futott a labda útjába egy szabadrúgásnál: 2003 októberében egy Inter, 2006-ban pedig egy Empoli elleni bajnokin kotnyeleskedett gólt érően a kapu előtt.
A BL-döntő második góljába viszont nincs miért belekötni: Kaká zseniális ütempasszt adott, Inzaghi úgy vált le a védőről, ahogy kell (biztos aznap reggel is gyakorolt a szállodánál), aztán pont úgy vitte el a labdát Pepe Reina mellett, hogy a spanyol kapus már nem tudjon közbeavatkozni.
4:20-nál és 8:30-nál látható a két Pippo-villanás:
„Hogy melyik BL-győzelem a kedvesebb számomra? 2003-ban a selejtezőkkel együtt 12 gólt szereztem, de az elődöntőben, valamint a döntőben nem találtam be. 2007-ben csak hatszor voltam eredményes, de a fináléban mindkét gólunk az enyém volt, úgyhogy ezt a győzelmet általában velem azonosítják a szurkolók. De az én szememben mindkét BL-siker egyformán értékes” – mesélte Inzaghi, aki visszavonulása óta edzősködik, és jelenleg a másodosztályú Regginát irányítja.
+1. Brutál nagy gól a gyengébbik lábbal egy gálameccsen
Bónusznak még hoztunk egy nem mindennapi gólt, amely nem tétmeccsen született. A Barcelona minden idény előtt megrendezi a Joan Gamper-kupát, így emlékezve a klub alapítójára, aki egyben a Barca első csapatkapitánya, majd később elnöke is volt. 2010-ben a Milan látogatott a Nou Campba, és a meccsnek két igazán különleges pillanata volt: az egyik, amikor Puyol odahívta korábbi csapattársát, az ekkor már az olasz klubban játszó Ronaldinhót, hogy legyen rajta ő is a Barca csapatképén.
A másik pedig a Milan gólja, Seedorf előreívelt labdáját ugyanis Inzaghi ballal, gyönyörű mozdulattal vágta be kapásból. Tudott ő ilyet is.
