A Lazio szerződtette a dán Midtjylland 22 szélsőjét, Gustav Isaksent.
A két csapat tavaly egy csoportban szerepelt az Európa Ligában, és Isaksen alaposan bemutatkozott a római védőknek, a csapata által 5-1-re megnyert dániai meccsen két 11-est is kiharcolt, és szerzett egy gólt, majd betalált Rómában is, igaz, ott a Lazio végül 2-1-re fordítani tudott.
Az 5-1-es Midtjylland-győzelem összefoglalója:
A Lazio most az akkori párharc legszebb Isaksen-villanásait vágta össze a videóban, hogy bejelentse a dán légiós leigazolását. A játékosért 10 milliót fizetett az olasz csapat, és ehhez jönnek még a különféle bónuszok.
Isaksen az előző idényben a Serie A második helyen végző Lazio negyedik nyári szerzeménye, korábban a szintén jobbszélső Matteo Cancellieri, a támadó középpályás Kamada Dajcsi, valamint a középcsatár Taty Castellanos csatlakozott Maurizio Sarri csapatához.
A Lazio az új idény első tétmeccsét augusztus 20-án vívja majd, amikor a Leccéhez látogat a Serie A első fordulójában.