Nem akárhogy mutatkozott be első mérkőzésén Lionel Messi az Inter Miami színeiben: az argentin extraklasszis a második félidő elején lépett pályára csereként, és a 94. percben szerzett nagyszerű szabadrúgásgóllal eldöntötte a mexikói Cruz Azul elleni Ligakupa-mérkőzést.
„Őszintén szólva, amint megláttam a szabadrúgást, azt gondoltam: Így kell ennek véget érnie. Különösen, ha olyan játékosok vannak a pályán, mint Messi és Busquets” – nyilatkozta a klub társtulajdonosa, a korábbi kiváló angol labdarúgó, David Beckham.
Messi azt mondta, tudta, hogy az övé az utolsó lehetőség a meccsen, ezért úgy lőtte a labdát, ahogy mindig is szokta.
„Szerencsém volt, hogy úgy jutott a hálóba, hogy a kapus nem érte el. Nagyon örömteli pillanat volt. Tudva, hogy állunk a bajnokságban, fontos, hogy elkezdjünk nyerni, függetlenül attól, hogy ez egy másik torna.
Az önbizalmunk miatt kellett a siker.