Nemzetközi foci

A Mendyt és Firminót megszerző szaúdi klub a Manchester Cityből is igazol egy klasszist

Glyn KIRK / AFP
Glyn KIRK / AFP

Újabb nagy név landolhat az egyre izmosabbnak tűnő szaúdi ligában: a Manchester City ugyanis kész elfogadni az al-Ahli 30 millió fontos ajánlatát Riyad Mahrezért.

A szaúdi klub évi 25 millió fontos fizetést ajánl az algériai játékosnak, akit a The Athletic információi szerint még a héten orvosi vizsgálatra várnak.

A 32 éves Mahrez mellett egy másik City-játékost, Bernardo Silvát is Szaúd-Arábiából csábítják, őt az al-Hilal vinné, de az előző idényben triplázó (a Premier League mellett az FA Kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerő) angol klub érthető módon nem szeretné mindkét klasszist elveszíteni.

Mahrez meghatározó embere volt a 2016-ban hatalmas meglepetésre bajnoki címig menetelő Leicesternek, majd 2018 nyarán igazolt Manchesterbe, és a klubbal a PL-t ötször, a Ligakupát háromszor, az FA és az angol Szuperkupát kétszer-kétszer, a BL-t egyszer nyerte meg.

Az al-Ahli idén nyáron már megszerezte a Chelsea-től a szenegáli kapust, Edouard Mendyt, valamint a Liverpool brazil csatárát, Roberto Firminót, úgyhogy a 83-szoros algériai válogatott Mahrez lehet a klub harmadik nagy fogása.

A kiemelt képen Mahrez (középen) Julian Álvarezzel (balra) és Erling Haalanddal ünnepli a Manchester Unitednek lőtt gólját az FA Kupa-elődöntőben.

Olvasói sztorik