Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan hosszabbításos meccset láttam az Eb-ken, vébéken vagy a BL-ben, ahol nem azt éreztem, hogy a két csapat nagyjából arra vár, teljen már le az a nyamvadt kétszer tizenöt perc, és jöjjenek a tizenegyesek.
Az üdítő kivételek közé tartozik az 1996-os Eb angol-német elődöntője: akkoriban még érvényben volt az aranygólszabály, és máig előttem vannak a képek:
- ahogy Darren Anderton estében a kapufát találja el,
- ahogy Paul Gascoigne szinte megnyúlva dobja be magát Alan Shearer lövésére, de egy centivel lemarad,
- vagy ahogy Stefan Kuntz egy szöglet utáni fejesével elcsendesíti a Wembley-t, hogy aztán Puhl Sándor jelezze, nincs gól, minden megy tovább, mert szabálytalanságot látott.
Hiába a sok-sok helyzet, végül ez a legendás hosszabbításos meccs is tizenegyesekkel dőlt el (a későbbi győztes németek gyászba borították Angliát, amely 30 évvel a vb-diadal után újabb hazai ünnepre készült), úgyhogy ebben a műfajban számomra továbbra is a 2006-os német-olasz vb-meccs az etalon.
Az a mérkőzés, amelyen a német játékosoknak és szurkolóknak az lehetett az érzésük, hogy az olasz csapatkapitányt, Fabio Cannavarót klónozták. Vagy legalábbis látta előre ezt a meccset, és az összes német támadás forgatókönyve a fejében van, ugyanis akármivel próbálkozott a házigazda, Cannavaro mindig odaért, mindig szerelni vagy tisztázni tudott.
Persze azon annyira nem kell meglepődni, hogy az olaszok nagyon tudnak védekezni, de ezen a meccsen (és a vb-döntőben) Cannavaro ugyanúgy megalkotta a mesterművét, mint Michelangelo a Sixtus-kápolna mennyezetfreskójával vagy Leonardo da Vinci az Utolsó vacsorával.
Az olasz válogatott a dortmundi elődöntőig úgy jutott el, hogy az addigi öt találkozóján mindössze egy gólt kapott, azt sem egy ellenfél szerezte, hanem az USA elleni csoportmérkőzésen a suta mozdulatával Gianluigi Buffont megtréfáló Cristian Zaccardo.
00:57-nél látható a videón Zaccardo öngólja:
Az olasz védelemben a tornán Buffon és Cannavaro képviselte az állandóságot, a többiek pedig cserélődtek körülöttük: a Ghána elleni, 2-0-ra megnyert nyitómeccsen Alessandro Nesta játszott Cannavaro mellett belül, Zaccardo a jobb, Fabio Grosso pedig a bal szélen. Marcello Lippi szövetségi kapitány az Egyesült Államok ellen egy helyen változtatott a védelmen: Grossót kivette, a helyére pedig Gianluca Zambrotta került.
A csoportkör utolsó fordulójában a csehek ellen Lippi ismét variált: az öngólos Zaccardo ki-, Grosso visszakerült, a válogatottban gyakran peches Nesta pedig korán megsérült, a helyére az a Marco Materazzi érkezett, aki remekül szállt be, mert az ő fejesével váltotta meg a jegyét a csapat a nyolcaddöntőre. Aztán hősből majdnem bűnbak lett a legszimpatikusabb játékos különdíjára ritkán pályázó marcona védő, aki az ausztrálok ellen a második félidő elején páros lábbal becsúszva kaszálta el Marco Brescianót, ami kétségtelenül látványos szabálytalanság volt, mégis kissé szigorúan adott érte pirosat a spanyol spori, Luis Medina Cantalejo.
Lippi gyorsan beáldozta középcsatárát, Luca Tonit, hogy a tornán a negyedik belső védőjét is bevethesse Andrea Barzagli személyében, majd a rendes játékidő végén Medina Cantalejo talán úgy gondolta, ideje kompenzálni Materazzi kiállítása miatt, mert nagyon könnyű síppal befújt egy tizenegyest Grosso homorítása után, amit a csereként beállt Francesco Totti a jobb felsőbe bombázott.
Sokáig nem örülhettek felhőtlenül az olasz játékosok, mivel a meccs után érkezett a hír, hogy a calciopoli nevű bíróküldési botrányba keveredett Juventus újonnan kinevezett sportigazgatója, Gianluca Pessotto – akiről Cannavaro azt mondta, a legkedvesebb fickó, akit csak el lehet képzelni – kiesett a torinói klub főhadiszállásának negyedik emeletéről. A játékos-pályafutása befejezése után depresszióval küzdő Pessotto később teljesen felépült, de barátai az Ukrajna elleni negyeddöntőre még zaklatott lelki állapotban készülhettek, ennek ellenére a kétgólos Toni vezérletével abban a körben a legsimábban vették az akadályt.
A Juvét tizenhárom játékos képviselte a 2006-os vébén, közülük öten szerepeltek az olasz keretben (Buffon, Zambrotta és Cannavaro mellett Alessandro Del Piero, valamint Mauro Camoranesi), akik a németek elleni elődöntő napján tudták meg, hogy a calciopoliban a főkolomposnak tartott klubjuk a következő idényt a másodosztályban kezdi majd.
Ha a lelkében dúlt is a vihar, Cannavaro a zavaró tényezőket elzárta magába a külvilág elől, és utólag azt mesélte, már a kezdőrúgás előtt tudta, hogy nyert ügyük van a németek ellen.
„Amikor kivonultunk a pályára, átnéztem a német csapatra. Csupa erős, magas és fókuszált játékost láttam, de egyikük sem nézett a szemembe, mindegyik a földet bámulta.
Mondtam is Buffonnak, Gigi, ezt a meccset már megnyertük. Csodálkozva rám nézett, nem értette, mire gondolok, mire elmagyaráztam neki: hazai pályán játszanak, maguk mögött tudhatják az egész stadiont, és mégis be vannak rezelve.
Ha esetleg mégsem lett volna helyes Cannavaro megérzése, az olasz cséká az első félórában tett róla, hogy a magabiztosabb németek is érezzék, hogy ő a főnök a Westfalen Stadionban. Kezdésnek bemutatott egy nagyon fontos blokkolást Lukas Podolski 16 méteres lövésénél, majd rövid időn belül még további két kulcsszituációban tört borsot a németek ballábas támadójának orra alá: előbb Miroslav Klose kis híján tökéletes előkészítése után előzte meg a már lövésre készülő ellenfelet, majd egy remek indításnál segítette ki a társakat azzal, hogy a legjobb ütemben keresztezett.
Cannavaro elszánt hozzáállásával és precíz védőmunkájával kevés muníciót hagyott a kritikusoknak, akik így legtöbbször azt rótták fel neki, hogy 176 centijével nem lehet elég hatékony belső védőként. Korábban hasonlóval szembesült a Milan legendás csapatkapitánya, a válogatottal a vébéken aranyat (1982, igaz, a tornán nem lépett pályára), ezüstöt (1994) és bronzot (1990) is nyerő Franco Baresi is, aki szintén 176 centi magas volt, de olyan hatékonyan, intelligensen és elegánsan tette a dolgát, hogy hamar elfeledtette mindenkivel, hogy nem egy óriás.
Cannavarónak is megvoltak a saját eszközei, hogy ellensúlyozza az ellenfelek magassági fölényét, nagyon jó emelkedése mellett páratlan ütemérzékkel kapta el általában a legjobb pillanatot a felugrásra, így az ellenfél még a levegőben volt, amikor ő már el is fejelte a labdát, ahogy azt a nála 12 centivel magasabb Michael Ballack is megtapasztalhatta a 2006-os elődöntőben.
„Ma nem!” – jelezte a magyar pólóválogatott kapusa, Nagy Viktor a 2013-as vb-döntőben a montenegróiaknak, és valami hasonló üzenetet közvetített Cannavaro is, aki nemcsak a 16-os környékén volt korlátlan úr, ha kellett, fellépett a középpályára is, hogy csírájában fojtsa el a németek próbálkozásait. Ahogy Michael Cox írta a védő teljesítményét ajnározó cikkében,
Például két esetben is ő volt az, aki visszarongyolva megállított egy olasz szöglet után induló német kontrát, az egyiknél méterekről becsúszva szedte le a labdát az érkezésére egyáltalán nem számító Klose lábáról.
Szintén Cox hívta fel a figyelmet arra, hogy Cannavarónak a meccsen egyszer sem kellett 8–10 méternél hosszabb passzt adnia, egyrészt azért, mert a németek nem helyeztek nyomást az olasz védőkre, másfelől pedig azért, mert ott sertepertélt a védelem előtt mélységi irányítóként a csodálatos Andrea Pirlo, Cannavaro pedig kellően okos volt ahhoz, hogy tudja, ha Pirlónál van a labda, az tökéletes megoldás olasz szempontból.
A hátvédsor vezérének egyetlen dolga volt: elhárítania a németek támadásait, ő pedig ezt olyan kifogástalanul tette, hogy a kezdő belső védők szemináriumán elég lenne az ezen a meccsen bemutatott megmozdulásait levetíteni oktatófilmként.
Tegyük hozzá, ha jó kapusnak szerencséje van, akkor ez igaz minden idők egyik legjobb védőjére is, a meccs hajrájában ugyanis Cannavaro és az olasz csapat megúszott egy tizenegyest. Történt, hogy egy felívelésnél az olasz csapatkapitány annak rendje és módja szerint túlugrotta Podolskit, de a megmozdulását a mexikói bíró, Benito Archundia lefújta.
Ha már 2006-ban is lett volna VAR, akkor a németek minden bizonnyal büntetőt kaptak volna, mivel Podolski a vonalon állt, amikor Cannavaro elfejelte a csatárnak szánt labdát (2:55-nél látható az eset a fenti videóban). Archundia azonban szabadrúgást ítélt, és bár ez is kissé szigorú ítéletnek tűnik, mondani sem kell, mennyire más lett volna Cannavaro megítélése, ha a rengeteg szerelés és labdaszerzés után befújtak volna egy tizenegyest ellene.
A németek a nagyon ígéretes helyről elvégzett szabadrúgásból sem tudtak betalálni, így jöhetett a fantasztikus hosszabbítás, amely során mindkét csapatról ordított, hogy az utolsó erőtartalékait is mozgósítja, hogy még a tizenegyesek előtt döntésre vigye a dolgot. A hosszabbítás első felében az olaszok Alberto Gilardino és Zambrotta révén kétszer is eltalálták a kapufát, Lippi pedig vérszemet kapott, Gattuso és Pirlo előtt Totti, valamint három csatár (Del Piero, Vincenzo Iaquinta és Gilardino) rohamozott, hogy tényleg ne kelljen tizenegyeseket rúgni.
„Végezzétek ki őket. Most. Kikészültek, alig várják a büntetőket. Nem adhatjátok meg nekik ezt az esélyt, jobbak voltatok nyernetek kell!
A középpálya már nem létezik, sem nálunk, sem náluk, a csatársorok játsszanak a védelmek ellen, és a mi védelmünk verhetetlen. Menjetek! Rúgjatok gólt! Nyerjetek!
– üvöltötte Totti visszaemlékezése alapján dagadó erekkel a nyakán a hosszabbítás második felvonása előtt Lippi.
Fiai így is kicentizték, a 119. percig kellett várni az első gólra, de az valószínűleg örökre beégett az olasz drukkerek retinájába: ahogy Pirlo három védő kíséretében, mindenkit, még a társait is meglepve Grossónak postázott egy elnézős passzt, és az, ahogy a balhátvéd a jobb sarokba csavart, az valódi esztétikai élményt jelentett.
This angle of Fabio Grosso’s goal vs Germany in the 2006 World Cup semi-final, plus Francesco Totti’s celebration, is all kinds of wonderful. pic.twitter.com/KKAnIJeBRh
— Planet Football (@planetfutebol) March 30, 2018
A német közönség összetört, a játékosok viszont még indítottak egy utolsó nagy rohamot, és ez hozta el azt a jelenetet, amelyre talán a legtöbben emlékeznek Cannavaro elődöntőbeli produkciójából. Ballack az oldalvonal mellől ívelt középre, ahol ott tornyosult a németek 198 centis bekkje, Per Mertesacker, akit a 22 centivel alacsonyabb Cannavaro úgy ugrott túl, mintha dobbantóról vett volna lendületet, de a veszély ezzel még nem hárult el, mert a labdát Podolski vette mellre.
Pontosabban vette volna, mert kissé elpattant tőle, ezt pedig az ágyúgolyóként kilövő Cannavaro kihasználta, és már csente is el a labdát. Talán vitte is volna egészen a német kapuig, ha Totti, aki a könyvében azt írja, „Fabio egyfajta mindenható transzban indult el a labdával”, egy „Hagyd!” kíséretében nem rakja arrébb, hogy bízza csak rá a támadást.
Innentől a Totti, Gilardino, Del Piero hármas tökéletesen lekottázta a kontrát, amelynek végén, a meccs utolsó labdaérintésével a Juve ikonja a labdát a bal felsőbe, csapatát a berlini vb-döntőbe repítette.
Cannavaro a franciák elleni fináléban is kolosszális teljesítményt nyújtott, és sikeresen féken tartotta azt a Thierry Henryt, aki hat évvel korábban az Eb-döntőben alaposan megrángatta a Cannavaro, Nesta, Paolo Maldini hármast.
It’s 17 years since Fabio Cannavaro’s colossal performance in the World Cup Final.
Here’s two minutes of the handsome bastard crushing the merest hint of creativity…
(👍🎥 @EdoJogo)
— A Funny Old Game (@sid_lambert) July 9, 2023
Az olaszok csapatkapitánya sárga lap nélkül, 16 szereléssel hozta le a tornát, amelyen az ítészek már a döntő előtt megválasztották a vb legjobbját, így került az Aranylabda a döntő negatív hőséhez, a pályafutása utolsó meccsén Materazzi lefejelése miatt kiállított Zinédine Zidane-hoz, a lapokban Berlini fal becenévvel illetett Cannavarónak pedig maradt az Ezüstlabda, ami azért nem mutat rosszul a vb-arany mellett.
Főleg, hogy a rendes, év végén kiosztott Aranylabda Cannavarónál landolt,
„Beckenbauer és Sammer elegáns és technikás söprögetők voltak, nem pedig a fizikumra építő emberfogók. Ilyen értelemben Cannavaro 2006-os diadala egyedülálló, mivel egy régi vágású védőt találtak a világ legjobb futballistájának” – írta Cox.
„A vb-győzelem után magával ragadott minket az eufória, de csak évekkel később ülepedett le bennünk, mit is vittünk véghez. Ez a hatalmas siker legendává tett minket, ezért is hoz lázba a mai napig, ha eszembe jut a torna. Egy vb-győzelem után akárhová mész, az emberek mindig elismernek téged. Mindez csodálatos dolog, ahogyan az a tudat is, hogy egy egész nemzetnek szereztünk örömöt” – nyilatkozta a derék Fabio 2022-ben.
Ikonikus kép volt, ahogy Pirlo Cannavarót átkarolva figyelte a 11-eseket. 17 évvel később ismét megcsinálták a képet:
17 years apart…. Cannavaro and Pirlo recreated the iconic picture 😂🇮🇹 pic.twitter.com/JRhlf405zy
— Italian Football News 🇮🇹 (@footitalia1) July 9, 2023
Amikor megkérdezték tőle, melyik meccset játszaná újra a vb-ről, azt felelte, a németek ellenit biztos nem, mert az minden elemében tökéletes volt. „Inkább a franciák elleni döntőre esne a választásom, mert nagyon feszültek voltunk a meccs előtt és közben is, és őszintén szólva a fáradtság is kiütközött már rajtunk, nem is játszottunk túl jól. De megnyertük, és ez a lényeg. Ennek ellenére ismét megvívnék velük, csak most már a rendes játékidőben eldöntenénk a meccset.”
