Nemzetközi foci

Szoboszlai máris „testőrt” kaphat a háta mögé

A dailymail.co.uk cikke szerint meglehet, a Liverpool ajánlatot tesz a Southampton középpályásáért, Romeo Laviáért. A 19 éves belga középpályásért a Chelsea és az Arsenal is érdekelődik.

A Premier League-ből kieső Southampton körülbelül 50 millió fontra taksálja a 2012-2020 között Anderlechtben, majd a 2020-21-es évadban a Manchester City akadémiáján nevelkedő, 2022 nyara óta náluk futballozó labdarúgóját.

A vasárnap 70 millió euróért átigazolt Szoboszlai Dominiknak nem kell izgulni, hogy azonnal posztriválist kap, hiszen a Southamptonban 35 mérkőzésen 2536 percet játszó belga futballista ugyan középpályás, de kifejezetten védekező. Így Lavia más készségei miatt lehet fontos Jürgen Kloppnak, aki láthatóan kész teljes mértékben újragondolni a Liverpool középpályáját – sokkal inkább olyan „testőrként” tekinthet rá a német edző, aki védő a két új, támadóbb szellemben futballozó Alexis Mac Allister és Szoboszlai fenekét.

A belga labdarúgó a Chelsea elleni 2-1-re megnyert bajnokin lőtte eddigi egyetlen gólját, és ezzel ő lett az első 2004-ben született játékos, aki gólt szerzett a Premier League-ben.

Márciusban megkapta első behívóját is a belga válogatottba, és a Németország elleni 3-2-re megnyert mérkőzésen debütált.

Olvasói sztorik