Nemzetközi foci

Mit tud az angol játékos, hogy az Arsenal a Cityt is beelőzve bankot robbant miatta?

Craig Mercer/MB Media / Getty Images
Craig Mercer/MB Media / Getty Images

Az átigazolási hírekben eléggé megbízható David Ornstein jelentette, hogy megegyezett egymással a West Ham United és az Arsenal, utóbbi pedig 105 millió fontért leigazolja majd Declan Rice-t. A 24 éves középpályás így brit rekordot jelentő összegért válthat klubot, miközben az Arsenal 15 millió fonttal licitálja túl a játékost szintén kinéző Manchester Cityt.

Rice nemcsak a Premier League-ben játszott kiemelkedően, de tavaly Európa Liga-elődöntőbe vezette a West Ham Unitedet, amivel idén a Konferencia Ligát már megnyerte, ami a klub első nemzetközi trófeája 1965 óta.

A statisztikára szakosodott Opta elemzőoldala, az Analyst külön cikkben foglalkozott azzal, miért állnak sorban az angol válogatott Rice-ért a topcsapatok.

  • Labdaszerzésekben ő az egyik legjobb az egész PL-ben, a kósza labdák begyűjtésében és a megelőző szerelésekben is az első volt.
  • Mindössze 20-szor cselezték ki, és miközben több mint 200 párharcot vállalt, az egész angol mezőnyből csak négy játékos volt hatékonyabb nála (58,6 százalékos mutatóval végzett Rice).
  • A támadásokból is kiveszi a részét, olyannyira, hogy a KL-ben volt olyan szólója, amikor a labdát a saját térfelétől cipelte el az ellenfél kapujáig, mielőtt gólt szerzett volna. A bajnokságban volt 32 lövése, 30 helyzetet teremtett meg, 76 alkalommal pedig kivette a részét a támadásépítésből, azaz előre játékban a legaktívabb volt az egész West Ham Unitedből.
  • A passzjátéka is kiemelkedő, messze a legtöbb átadással próbálkozott a csapatából, 88 százalékban pontosan talál a társakhoz, miközben a középpályások közül a harmadik legtöbb progresszív passz köthető hozzá.
  • Mindezek mellett pedig csak a triplázó Manchester City játékosa, Rodri volt, aki a bajnokságban Rice-nál többet cipelte a labdát.

Az Analyst modellje szerint a játéka leginkább Thomas Partey-hoz hasonlít, aki jelenleg az Arsenalban játszik, de a ghánai a hírek szerint a nyáron válthat. Talán nem véletlen, hogy Mikel Artetáék mindent bevetnek, hogy megszerezzék Rice-t.

Kapcsolódó
Szoboszlai felkerült a Liverpool radarjára
Bár az angol klubnál tisztában vannak vele, nehéz lenne nyélbe ütni az üzletet.
Olvasói sztorik