Nemzetközi foci

Visszatér a Realhoz az évekig a Milanban játszó középpályás

Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Real Madrid bejelentette, hogy Braham Díaz visszatér a klubhoz, és az új szerződése 2027. június 30-ig a madridiakhoz köti.

A 23 éves támadó középpályás az elmúlt három idényt a Milannál töltötte kölcsönben. Tavaly tagja volt a bajnokcsapatnak, és bár idén jobb számokat proodukált (45 tétmeccsen 7 gól és 7 gólpassz), a Milan ezúttal nem járt sikerrel, a bajnokságban a BL-indulást jelentő negyedik helyre ugyan odaért (amihez kellett a Juventus pontlevonása is), de a klub tavasszal látványosan feltett mindent a BL-szereplésre, ám a városi rivális Inter az elődöntőben kipörgette a piros-feketéket.

Az egyszeres spanyol válogatott Díaz a Málaga utánpótlásában nevelkedett, innen vitte el a Manchester City, de az angolok felnőttcsapatában mindössze 15 tétmeccsen szerepelt. A Real 2019 januárjában vette meg 17 millió euróért a Citytől, és a spanyol klubban eddig 21 mérkőzés került a neve mellé. De ősztől változtathat ezen.

A Realnál ő a harmadik érkező a 100 millió eurónál is drágábban megszerzett Jude Bellingham, valamint a klub akadémián nevelkedő, de most a Rayo Vallencanótól visszavásárolt Fran García után.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik