Nemzetközi foci

Dárdai hosszabbított, majd egyből kemény üzenetet küldött a Hertha játékosainak

John Macdougall / AFP
John Macdougall / AFP

Ahogyan az várható volt, Dárdai Pál megállapodott a Hertha BSC-vel, így a magyar vezetőedzőre vár a feladat, hogy visszavezesse a berlini focicsapatot a Bundesligába a kiesést követően. Bár a klub nem közölte, mennyi időre állapodott meg Dárdaival, a bz-berlin.de értesülései szerint a most aláírt szerződése egy évre szól, a segítői pedig Admir Hamzagic és Bódog Tamás maradnak.

Dárdai a bejelentést követő sajtótájékoztatón elmondta, a tárgyalások egyik fontos pontja volt a keret átalakítása, ő pedig őszintén elmondta, milyen játékosokra van szüksége ahhoz, hogy a Bundesliga 2 első két csapata között végezzen a csapattal, azaz elérje a közvetlen feljutást – a harmadik osztályozót játszik, de az elmúlt két évben a Hamburg például nem tudta így kiharcolnia  szintlépést.

Itt van az óriási lehetőség a megfelelő mentalitás és játékstílus kiépítésére, mert mindkettő hiányzott az elmúlt években. Nem akarok többé lusta játékosokkal dolgozni. Felírtam nekik, mely posztokon milyen játékosokra van szükség ahhoz, hogy ismét az élvonalban játszhassunk

– mondta Dárdai Pál, aki a már említett Hamburgot is felhozta, mondván már évek óta nem tudják visszaverekedni magukat a Bundesligában, így a Hertha célja nem lehet más, minthogy a saját kezébe vegye a sorsát már az első pillanattól kezdve.

A Hertha a közelmúltban kétszer is egyből visszajutott a Bundesligába (2011-ben és 2013-ban), majd egymást követő tíz szezonban volt az élvonal tagja. A legjobb helyezése a csapatnak ebben az időszakban a hatodik volt, amit Dárdai Pállal ért el, akit már harmadik alkalommal neveztek ki a klubnál.

Olvasói sztorik