Nemzetközi foci

14 éve BL-ben játszott, most hajléktalanként tengeti életét

David Davies / PA Images via Getty Images
David Davies / PA Images via Getty Images
18 évesen még a Bajnokok Ligájában szerepelt a Chelsea játékosaként, most 32 évesen, a futballtól visszavonulva, hajléktalanként tengeti életét Jacob Mellis.

Az 1991-es születésű labdarúgó a Stamford Bridge-en kezdte meg karrierjét, igaz, a Chelsea-ben mindössze egy meccsen jutott szóhoz, 2009. november 23-án a szlovák MSK Zilina elleni BL-meccsen cserélték be.

A tehetsége ellenére azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, legmagasabbra a másodosztályig jutott, ahol a Barnsley, majd a Blackpool színeiben is szerepelt. Később megfordult az Oldham, a Bury, a Mansfield Town, a Bolton, a Gillingham és a Southend csapataiban, legutóbb pedig a nyolcadik ligás Leatherhead játékosa volt, ám sérülés miatt be kellett fejeznie a futballt.

„Minden napom azzal töltöm, hogy azon gondolkodom, hová is menjek. Van családom, de nem igazán akarok rájuk támaszkodni. Pedig a legjobbat akarják nekem, amennyire tudnak, próbálnak segíteni” – mondta a Daily Mailnek, hozzátéve, jelenleg hajléktalanként tengeti életét.

A 32 éves játékos elismerte, hogy az alkohol és az éjszakázás volt a fő problémája, erre ment rá a karrierje és az élete.

„Amikor iszol, nem tudod irányítani, hogy mit csinálsz. Emlékszem, egyszer részegen mentem edzeni. 19 éves voltam, és a Chelsea asszisztense, Steve Holland beküldött az öltözőbe. David Luiz nem beszélt túl sokat angolul, de amikor bemelegítettünk, beleszagolt a levegőbe és azt mondta: «Hé, te ittál?» És mutatta az ujját csóválva, hogy ezt azonnal hagyjam abba.”

Szerinte a klubnál megpróbáltak neki segíteni, de addigra már beképzelt és arrogáns volt, mert úgy érezte, játszania kell.

Olvasói sztorik