Egymás között azt szoktuk mondani, kétféle focista létezik: akinek már elszakadt a keresztszalagja, és akinek majd elszakad majd
– mondta nekem tíz évvel ezelőtt egy térdspecialista orvos, amikor a műtétem után lábadozva arról kérdeztem, miért sújtja az elülső keresztszalag-szakadás soha nem látott mértékben a sportolókat – magamfajta amatőröket és a profikat egyaránt.
Ha az orvos mondata elsőre meglehetősen drasztikusnak is hangzik, ám a sportágak fejlődése és felgyorsulása, a sportolókra nehezedő brutális terhelés, valamint a műfüves pályák elterjedése együttesen alighanem tesz arról, hogy a közlés a valóságot tükrözze.
Viszont az orvostudomány is fejlődött annyit, hogy miközben a nyolcvanas években egy keresztszalag-szakadás sokak számára pályafutásuk végét is jelentette, ma már az MR segítségével sokkal könnyebben azonosítható a sérülés, és a műtéti eljárás is jelentősen változott, már nem kell 15-20 centis, cápaharapásra emlékeztető vágásokat ejteni.
A beavatkozás immár rutinműtétnek számít (a fent idézett orvos tíz éve azt mondta, évi 100-150 keresztszalagpótlást csinál), és az igazi kihívást nem az első hetek mankózós totyogása, vagy a gyógytornán előadott bénázás, és az azt követő masszív izomláz jelenti, hanem a tudat, hogy hosszú hónapokat kell várni arra, hogy az a fránya térd igazán jól funkcionáljon.
A gyógyulási időt általában 6-9 hónap közé teszik, és komoly veszélyeket rejt magában, ha valaki túl korán hiszi azt, hogy a műtött testrész ismét alkalmas mindenféle mozgásra, terhelésre.
Nekem ezzel a nehézséggel nem kellett megküzdenem, cserébe párszor azért össze kellett kaparnom magam a padlóról, mivel olyan lassan javult a térdem, hogy 13 hónapba telt, mire zöld utat kaptam, hogy ismét rugdoshassam a labdát. És akkor is sokkal inkább megfontoltan, mint önfeledten, persze a hosszú nélkülözés után így is hatalmas örömforrást jelentett.
A térdsérülések kegyetlenül megtizedelték az Arsenal női csapatát: az Eb-győztes angol válogatott csapatkapitánya, Leah Williamson, honfitársnője, az Eb-gólkirály és a torna játékosának választott, Beth Mead, az angol liga (WSL) történetének legjobb gólvágója, a holland Vivianne Miedema egyaránt partvonalon kívül került, és jelen állás szerint egyikük sem lehet ott az idén nyáron esedékes világbajnokságon. A legújabb áldozat az osztrák védő, Laura Wienroither volt, aki a Wolfsburg elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján csereként állt be, hogy aztán 18 perccel később hordágyon hagyja el a pályát.
„Legalább a konditeremben mindannyian együtt leszünk” – írta Miedema Wienroither sérülésére reagálva.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
És a sor tovább folytatható: a Barcelona kétszeres aranylabdás sztárja, Alexia Putellas az Eb-t hagyta ki, miután pár nappal a torna kezdete előtt tropára ment a térde, az északír Simone Magill csapata norvégok elleni Eb-meccsén dőlt ki, nem sokkal azután, hogy leigazolta az Aston Villa, a franciák legveszélyesebb támadója, Marie-Antoinette Katoto pedig a belgák ellen sántikált le a pályáról, hogy aztán másnap szembesüljön a szomorú diagnózissal, miszerint a térszalagja odalett.
„Fogalmam sem volt arról, mi vár rám. Azt hittem, a műtét után egy-két hétig fájdalmaim lesznek, aztán visszaáll az eredeti állapot.
Ehhez képest szinte újra kellett tanulnom járni, otthon, a tükör előtt kellett gyakorolnom. Mentálisan nagyon nehéz volt ez az időszak, folyton az volt az érzésem, mintha nem is az én térdem lenne, és azon sopánkodtam, vajon mikor lesz újra a régi
– avatott be minket a rehabilitáció során tapasztalt testi-lelki megpróbáltatásokba Simone Magill.
Miután a sportág egymás után veszítette el időszakosan a legnagyobb egyéniségeit, megindult a találgatás, mi lehet az oka a sorozatos sérüléseknek.
„Kutatások révén tudjuk, hogy a nők esetében akár ötször-hatszor nagyobb az esélye annak, hogy keresztszalag-sérülést szenvedjenek, anélkül, hogy történt volna kontakt az ellenféllel. Ugyanakkor tanulságos adat, hogy a tanulmányoknak mindössze hat százaléka foglalkozik kifejezetten a női testtel, úgyhogy ebből adódik, hogy kevés kutatás vizsgálta kifejezetten a női sportolókat. De az ismert, hogy a menstruációs ciklus alatt történő hormonváltozás a test fiziológiájára és biomechanikájára is hatással van. Például, amikor a ciklus második hetében az ösztrogénszint növekedni kezd, az hatással van az ízületek stabilitására, amelyek ebben az időszakban lazábbak lesznek, ezáltal pedig nagyobb a sérülésveszély. Arról tehát van releváns információnk, hogy melyik az az időszak, amikor az ízületek nem feltétlenül stabilak, de arról nincs adat, hogy a sérüléseknek hány százaléka történik ezekben a napokban” – nyilatkozta Emma Ross, akinek a női egészség a szakterülete.
A korábban már említett Beth Mead lábadozása közben azt mondta, a női labdarúgás minden szereplőjének össze kell fognia, hogy a mélyére ásson ennek a problémának, mert túl gyakoriak a súlyos térdsérülések. És volt még egy tanulságos megjegyzése:
Ha a férfiaknál történt volna hasonló sérüléshullám, akkor már sokkal korábban elkezdődött volna a miértek keresése.
A miértekre volt néhány válasza a londoni St Mary’ Egyetem adjunktusának, Katrine Okholm Krygernek, aki az egyik szerzője volt annak a tudományos értekezésnek, amely azt a témát járta körül, miért lenne fontos és hasznos, ha a női futballisták speciális, rájuk szabott felszerelésben játszanának. Kryger szerint növeli a sérülések kockázatát, hogy a nők ugyanolyan kialakítású stoplisban játszanak, mint a férfiak, holott a lábfejük formája és térfogata is eltér a férfiakétól. A tömeggyártásra készült cipőktől deformálódhat a lábfej, vízhólyagok alakulhatnak ki, és fáradásos törés is előfordulhat, olvasható az értekezésben.
Katrine Okholm Kryger szerint csökkentené a sérülésveszélyt, ha a nők olyan futballcipőben játszanának, amelynél eltér a stoplik hossza a férfiak által használt cipőétől, mivel a nők általában könnyebbek.
„A stopliknak biztosítaniuk kell az optimális tapadást a fűben, de a kisebb súly miatt a cipő sokkal inkább letapadhat, amikor egy női játékos irányt vált, mint egy férfi. És ilyenkor jön a térdsérülés. Különösen az nyugtalanító, ha megnézzük a mechanizmusát azoknak a keresztszalag-sérüléseknek, amikor nem volt kontakt az ellenféllel” – magyarázta az adjunktus.
A tanulmányok szerint 25 százalék az esély arra, hogy egy sportolónak az első keresztszalag-szakadása után másodszor is megsérüljön a térde – az ír válogatott védő, Aoife Mannion viszont a maga 100 százalékával rontott a statisztikán. 2019 októberében még a Manchester City játékosaként szakadt el a szalag a térdében, és a Covid miatti csúszások miatt alaposan elhúzódott a visszatérése, összesen 458 napot kellett várnia, mire ismét pályára léphetett. Mannion aztán Manchesteren belül váltott klubot, és a United játékosa lett, de 2022 márciusában ismét a térdéhez kapott, és a második kálváriája csak nemrég ért véget.
Mannion gyakran posztolt a közösségi médiában arról, hol is tart a felépülésben, és azt mondta, ebben szerepet játszott némi önzőség is. „Tudtam, hogy rengeteg olyan kedves ember lesz, aki bátorítani fog, és ez felért számomra egy lelki doppinggal. Szerintem az emberek azért nem szeretnek megnyílni a rehabilitációjukkal kapcsolatban, mert attól félnek, hogy ezzel bevonzzanak egy újabb sérülést, vagy visszaesés következik be, és cikinek érzik, hogy elhúzódik a felépülésük. Én viszont úgy vagyok vele, miért ne osszam meg a hosszú út során tapasztalt pozitív élményeket?” – számolt be Mannion arról, hogyan próbálta saját maga számára megkönnyíteni a gyógyulási folyamatot.
Azt is hozzátette, a sérülései miatt volt ideje elmerülni a keresztszalag-szakadások és a menstruációs ciklus közötti összefüggést vizsgáló kutatásokban, és focistaként nem volt könnyű feldolgoznia, hogy minden hónapban van egy olyan időszak, amikor a teste jóval sebezhetőbbé teszi.
A Svédországban, a BK Häcken csapatában légióskodó Csiki Anna az utolsó 2022-es edzésen szenvedett sérülést, amely pont a kritikus időszakra esett.
„Ez tényleg egy nagyon érdekes téma, amivel valóban nagyon kevesen foglalkoznak még, pedig azt gondolom, hogy sok tanulmányozás után valóban lehetne csökkenteni a súlyos sérülések számát.
Tény, hogy a női labdarúgóknál sokkal gyakoribb a keresztszalag-szakadás, ami sok mindennek lehet az oka: szélesebb a csípőnk, ezáltal a combcsontjaink nem párhuzamosak, ennek köszönhetően a térdünk sokkal nagyobb terhelésnek van kitéve.
Valamint a férfi focicipők, nehéz labdák mind-mind még kockázatosabbá teszik számunkra a sportot. De amire már szerencsére elkezdtek nagyobb hangsúlyt fektetni és tanulmányozni, az az, hogy a női ciklus hogyan befolyásolja, veszélyezteti még inkább a sportolókat az adott időszakban. Én is abban az időszakban sérültem meg, amikor a legnagyobb százalékban sérülnek meg a játékosok, a menstruáció utáni első hétben. Ezeknek a témáknak a tanulmányozása azt gondolom, mind-mind hosszú éveket igényelnek, de biztos vagyok benne, hogy tudnánk csökkenteni a keresztszalag-szakadások számán, mert főleg az utóbbi 2-3 évben a női játékosok nagyon nagy arányban sérülnek súlyosan. Az, hogy az elmúlt pár évben a keresztszalag-sérülések száma ennyire megemelkedett, az azért nem véletlen. Évente mi is lejátszunk 45-55 mérkőzést, ami hatalmas emelkedés az eddigiekhez képest” – nyilatkozta a válogatott játékos a Dániasportnak.
A kanadai Manitoba Egyetem rehabilitációs és fizikoterápiás részlegén dolgozó Joanne Parsons azt hangsúlyozta, hogy a nemek közötti biológiai és anatómiai különbségek mellett a társadalmi tényezőket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Parsons arra figyelt fel, hogy amíg a nőknél az elmúlt években változatlan maradt a népességen belül a keresztszalag-sérülések aránya, addig a férfiaknál csökkent.
„Túl kell lépni a biológiai megközelítésen, és inkább azt kell nézni, hogy a meglévő kockázat mellett milyen egyéb kockázati tényezőkkel szembesülnek a nők. Ideális példának tudom felhozni az edzőtermeket, amelyek többnyire nagyon maszkulin környezetnek számítanak, ahol a lányokat és nőket nem mindig látják szívesen.
Ha van egy olyan közeg, amely nem igazán támogatja a megelőzéshez kulcsfontosságú erősítőedzéseket, akkor azzal máris megnöveltük a sérülésveszély kockázatát
– mondta Parsons.
A nagy kérdés az, hogy az eddigi tudásunkat felhasználva hogyan lehet megelőzni, vagy legalábbis csökkenteni a sérüléseket?
„Mérnünk kell a hormonális változásokat, és bár elsőre nem így tűnhet, ez egy meglehetősen bonyolult kutatási módszer, mert rá kell venni a sportolókat, hogy folyamatosan nyomon kövessék a hormonszintjüket, a tüneteiket és a ciklusukat. Sok mítosz kering a menstruációs ciklus és a sérülések összefüggéséről, és tény, hogy amikor sportolókat kérdezünk a témáról, azt mondják, gyakran idegesek, amikor úgy kell pályára lépniük, hogy éppen menstruálnak. Ilyenkor befészkeli a fejükbe magát az a gondolat, hogy megsérülhetnek, pláne akkor, ha korábban történt már velük ilyen. Jelenleg a legjobb, amit tehetünk, hogy jelezzük a játékosoknak, hogy figyeljék a testüket a ciklusuk alatt, és ha mondjuk azt érzik, hogy a combhajlítóizmuk feszesebb, mint máskor, akkor egyeztessenek a fizioterapeutával” – fejtegette a korábban már idézett Emma Ross.
A legfontosabb egy átfogó sérülésmegelőzési program kidolgozása lenne, de ez még a legerősebbnek számító ligában, a WSL-ben is gyerekcipőben jár. A kezdeményezés egyik szószolója, a Roehampton Egyetem biomechanikai tanszékén dolgozó Andrew Greene, aki úgy véli, a kluboknak be kellene építeniük az edzésmunkába egy olyan részt, amely kifejezetten a sérüléseknek leginkább kitett területek erősítésére, fejlesztésére fókuszál.
„Ezeknek azokról a mögöttes biomechanikai problémákról kellene szólnia, amelyekről tudjuk, hogy hozzájárulnak a sérülésekhez. Gondolok itt például a combhajlítóizom megerősítésére, mert ez az izomcsoport általában elhanyagolt a női sportolók esetében.
Ha el tudjuk érni, hogy a sportolókat még jobban fel tudjuk készíteni a meccsek intenzív tempójára, és egy kontrollált környezetben megszokják, hogyan kell elindulni, megállni vagy irányt váltani, akkor ezek az éles helyzetben is automatizmussá válnak idővel. Ezzel egyidőben pedig az izmok erősebbek, az ízületek és szalagok stabilabbak lesznek, amivel csökkenteni lehet a kockázatot.
De azt is hozzá kell tenni, hogy bár a női futballban egyre komolyabbak a lehetőségek az edzések terén is, a heti egy konditermi edzés nem elég a megelőzéshez” – hangzott az egyetemi munkája mellett a Crystal Palace angol másodosztályú női csapatánál a teljesítményeket monitorozó részleget vezető Greene doktor okfejtése.
Hogy még a legmélyebb gödörből is van, lehet visszaút, azt a szombathelyi Haladás Viktória játékosa, Horti Boglárka mutatta meg a Szekszárd elleni NB I-es bajnokin. Az utolsó előtti fordulóban játszott meccsen a Haladás 3-1-re győzött, és a harmadik gólt a 24 éves védő szerezte, akinek könnyes volt a szeme, amikor a társak jól megünnepelték.
