Nemzetközi foci

Dráma Manchesterben: súlyos sérülést szenvedett a szélső

Oli SCARFF / AFP
Oli SCARFF / AFP
Biztosította helyét a jövő évi Bajnokok Ligájában a Manchester United labdarúgócsapata, amely csütörtökön 4-1-re nyert a Chelsea ellen. A hazaiak öröme nem lehetett teljes, mert valószínűleg hosszú időre elveszítették az olimpiai bajnok brazil szélsőt, Antonyt.

A 16-szoros brazil válogatott labdarúgóval szemben az első félidő közepén szabálytalankodott Trevor Chalobah. Antony nagyon szenvedett, a jobb lábát percekig kellett ápolni, és ugyan megpróbálkozott felállni, ismét a földre esett. Ezután hordágyra emelték, ő pedig az arcát eltakarva, sírva hagyta el a pályát.

Nehéz pontosan megmondani, mi történt, a sérülése súlyos

– mondta a lefújást követően Erik ten Hag, az MU menedzsere.

A félidőben le kellett cserélni Luke Shaw-t is, így elképzelhető, hogy egyikükre sem számíthat a szakvezetés a Manchester City elleni, június 3-i FA-kupa-döntőn.

Kapcsolódó
A Manchester United nyert és bebiztosította a BL-indulását
A Liverpoolnak marad az Európa Liga a következő idényre.
Olvasói sztorik