Nemzetközi foci

Szívhatják a fogukat a riválisok, igent mondott a Real Madridnak a középpályás

Lukas Schulze / Getty Images
Lukas Schulze / Getty Images

Nagyon úgy tűnik, hogy a Real Madrid folytatja az elmúlt évek tendenciáját és egy olyan játékost igazol le, aki több poszton is kiemelkedő teljesítményt tud nyújtani. Jude Bellinghamről, a Borussia Dortmund angol válogatott középpályásáról van szó, akinek ugyan 2025-ig szól a szerződése, de a legfrissebb hírek alapján ezt aligha tölti ki.

Fabrizio Romano transzferguru ugyanis arról tweetelt, hogy a 20. életévét júniusban betöltő Bellinghamnek tetszik a Real ajánlata, a rá vonatkozó részekre rábólintott. Így most minden azon múlik, hogy mire jut egymással a Madrid és a Dortmund az átigazolási díjat illetően.

A The Sun azt írja, több mint 140 millió euró lehet az az összeg, amit a Real Madridnak végül ki kell csengetni a játékosért. Bellingham 2029-ig szóló szerződést írna alá, a fizetése közelítene az évi 14 millió euróhoz.

Jude Bellinghamet 2020-ban, 25 millió euróért igazolta le a Dortmund a Birmingham Citytől, az angol klubnál pedig vissza is vonultatták a 22-es mezszámot, amiben játszott, ami sokat elmond arról, mekkora tehetség. Fiatal kora ellenére már 131 meccse van a német csapatban, 23 gólja és 25 gólpassza volt ezeken, és a középpálya lényegében összes posztján bevethető, legyen szó védekező feladatokról vagy támadásépítésről. Sorban is állnak érte az európai topcsapatok, de úgy fest, hogy a Real Madrid mindenkit beelőz.

Olvasói sztorik