Nemzetközi foci

Újabb kínos eredmény, Cristiano Ronaldo meglökte az ellenfél stábtagját is

Mohammed Saad/Anadolu Agency via Getty Images
Mohammed Saad/Anadolu Agency via Getty Images

Ha így folytatja, elbukja a bajnoki versenyfutást az al-Nasszr. Cristiano Ronaldóék hétfőn hazai pályán játszottak 1-1-es döntetlent a kiesés elől menekülő ak-Kalejjel, miközben az al-Ittihad magabiztos győzelmet aratott és négy fordulóval a bajnokság vége előtt ötpontosra növelte előnyét.

Ronaldo a tőle megszokott módon igen aktív volt, nyolc lövéssel is próbálkozott, kialakított két helyzetet a társaknak, egyszer pedig a kapuba is betalált, de lesről tette, így érvénytelenítették a gólt. A lefújás után láthatóan csalódott volt, a mezét ugyan odaadta az egyik riválisnak, de azt már nem vette jó néven, hogy szelfit kértek tőle, feldúltan ellökte magától az al-Kalej egyik stábtagját.

Egy olyan videó is terjed ugyanakkor a Twitteren, amin az al-Nasszr elnöke látható, amint elégedetlenkedik, amiért szerinte a portugál túlzásba vitte egy alkalommal a biciklicselezést, majd hátrafelé passzolt:

Az al-Nasszr a legutóbbi öt bajnokijából mindössze egyet nyert meg, miközben az éllovas al-Ittihad az elmúlt 14 bajnokijából csak kettőt nem nyert meg. Ronaldóék legközelebb jövő kedden lépnek pályára.

Olvasói sztorik